Miben segíthetünk?

Die Adlersteiner - Zenekar

Die Adlersteiner - Zenekar

A zenekar-alapítás ötlete  Mirk Olivér  fejéből pattant ki, aki meg is kereste azokat, akikkel elképzelte a közös jövőt. Elsőre csak  Nick Balázs Pfeiffer István  és  Hoós Dániel  mondott igent.

A többiek hívószavára, néhány nappal később lépett be  Török Sándor  és  Pfeiffer Norbert . Ekkor – 2007. június 4-én – kezdtük el a munkát.  Müller Máté  személyében a gitárosra sem kellett sokat várnunk, ugyanis az alapítás után fél évvel már a zenekar tagja volt, tehát gyakorlatilag ő is alapító tagnak számít. Így alakult ki a mostani 7 fős felállás. 2008 őszén, egy kis változtatás után született meg a zenekar jelenlegi neve. A rendszeres próbák során tanulunk meg új számokat, melyben óriási segítséget nyújt Mirk Tamás. Már eddig is sok helyen felléphettünk, többek között bálokon, fesztiválokon, születésnapokon, sördélutánokon, legénybúcsúkon, majálison, iskolai és óvodai rendezvényeken, felvonulásokon, helyt álltunk a “NIM” 2008-as döntőjében, valamint Németországba is többször eljutottunk.

Szeretnénk a pilisvörösvári zenei hagyományokat, kultúrát ápolni.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []