Miben segíthetünk?

Partnerkapcsolatok

Partnerkapcsolatok

Pilisvörösvár Magyarország legnagyobb német nemzetiségi települése, amely több mint egy évtizede kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal rendelkezik. Nemzetközi kapcsolataink zöme német nyelvterületen alakult ki, mivel a helyi lakosság közel 60%-a Németországból érkezett települések leszármazottja.

A kapcsolatfelvételben kiemelkedő szerepe volt a ma már több mint 40 éves múltra visszatekintő Német Nemezetiségi Táncegyüttesnek. Fellépéseik során először a volt NDK-ba, majd Ausztriába, később az akkori NSZK-ba jutottak el.Ezzel a kultúrmisszióval alakult ki az első hivatalos, kulturális kapcsolat (1985-ben) Pilisvörösvár és Werheim között.

1989-ben – az elsők között Magyarországon – pilisvörösvári és gröbenzelli polgárok kezdeményezésére partnerkapcsolatot rögzítő megállapodás jött létre a két település között.

 

Hivatalos önkormányzati (városi) kapcsolat

Gröbenzell(Bajorország) 1989-től személyes és egyesületi kapcsolatból 1996-ban oklevélben megerősített hivatalos partnerkapcsolat.
Gerstetten (Baden-Würtemberg) 1986 óta kulturális, egyesületi kapcsolat 1996-tól oklevélben megerősített hivatalos partnertelepülés.
Borszék (Erdély) 1999-ben baráti, a tűzoltó egyesület kapcsolatain alapuló patronáló kapcsolatként indult, 2009. augusztus 14. óta hivatalos testvérvárosi kapcsolat.

 

Kulturális, baráti kapcsolat

Wehrheim (Hessen) 1985 óta kulturális és baráti kapcsolat
Schramberg (Baden-Würtemberg) 80-as évek közepétől kapcsolat származás alapján.
  Mikefalva (Erdély) 1992 óta baráti kulturális patronáló kapcsolat
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []