Elsőként egyhangúlag elfogadták a Pilisvörösvári Városgazda Nonprofit Kft. 2026 első félévéről szóló beszámolóját. A dokumentum szerint a társaság az év első hat hónapjában összesen 93 millió forint működési támogatásból gazdálkodott, amelyből biztosította a városüzemeltetési alapfeladatok ellátását, miközben tartalékot is tudott képezni a jövőbeni beruházásokra és a tagi kölcsön törlesztésére. Az előterjesztés kiemelte, hogy a Városgazda az áremelkedések és a váratlan kiadások ellenére is zavartalanul végezte feladatait.
Második napirendi pontként a Képviselő-testület döntött a Pilisvörösvári Városgazda Nonprofit Kft. ügyvezetőjének béremeléséről és jutalmazásáról. Az elfogadott határozat értelmében Szauter Gábor havi bruttó munkabére július 1-jétől 10 százalékkal emelkedik. Emellett a 2026. évi munkájának elismeréseként hatheti illetményének megfelelő jutalomban is részesül. Az előterjesztés indoklása szerint az ügyvezető irányításával a Városgazda folyamatosan fejlődik, egyre több feladatot lát el saját kapacitással, amellyel jelentős megtakarítást ér el az Önkormányzat számára.
Döntöttek a IV. számú háziorvosi körzet tartós helyettesítésének megszüntetéséről is. A Testület jóváhagyta a szükséges szerződésmódosítást, miután dr. Pálfy Adrienn Eszter 2026. augusztus 1-jétől visszatér praxisába a szülési szabadságát követően. A körzetet az elmúlt időszakban Dr. Kupán Terézia látta el tartós helyettesítéssel, amely július 31-én lezárul. A betegek számára a rendelés a korábban megszokott rendelési időben és változatlan feltételekkel folytatódik.
Negyedik napirendi pontként a Vágóhíd-park jövőbeli fejlesztésének előkészítéséről döntöttek a képviselők. A Testület jóváhagyta a park tájépítészeti és ökológiai koncepciótervének elkészítését, amely egy későbbi zöld-kék infrastruktúra pályázat alapját képezheti. A tervek célja, hogy a terület rendezése a vízgazdálkodási, tájépítészeti és természetvédelmi szempontokat egyaránt figyelembe véve valósuljon meg. A koncepciótervet a DHI Hungary Kft. készíti el bruttó 10,16 millió forintért, amelynek költsége sikeres pályázat esetén utólag támogatásból is elszámolható.
Ezt követően módosították az Önkormányzat vagyonrendeletét. A döntés értelmében egy 819 négyzetméteres, Szikla utcáról megközelíthető önkormányzati ingatlan kikerül a forgalomképtelen vagyonelemek köréből, így értékesíthetővé válik. A területet jelenleg részben a szomszédos ingatlanok tulajdonosai használják, önálló hasznosítása az önkormányzat számára nem lenne gazdaságos. Az ingatlanra kiírt pályázatra egy érvényes ajánlat érkezett, az értékesítésének feltétele, hogy az a forgalomképtelen vagyonelemek köréből átkerüljön a forgalomképes vagyonelemek közé. Ennek megfelelően szükséges volt a vagyonrendelet módosítása és az ingatlan átsorolása.
Hatodik napirendi pontként újabb önkormányzati ingatlan értékesítésére vonatkozó pályázat megindításáról döntöttek a képviselők. A Derű és a Sirály utca között található, több mint 5500 négyzetméteres zártkerti ingatlan első pályázata eredménytelenül zárult, ezért a Testület jóváhagyta a második pályázati forduló kiírását. A döntés értelmében az ingatlan minimális vételárát 15 százalékkal csökkentették, így az új alsó limitár nettó 48,28 millió forint. Az Önkormányzat célja, hogy az évek óta kihasználatlan terület hasznosításával rendezettebb környezet jöjjön létre, miközben az értékesítésből származó bevétel a városi fejlesztéseket szolgálhatja.
Hetedik napirendi pontként a Testület ingatlanvásárlásról döntött a Kálvária-domb térségében. Jóváhagyták a 6304/1 helyrajzi számú, egykori anyagbánya megnevezésű ingatlan 18/24 tulajdoni hányadának megvásárlását 7 millió forintért. Az összesen 7657 négyzetméteres terület esetében az önkormányzatot 2014 óta elővásárlási jog illeti meg, a vételár pedig az elkészült értékbecslés szerinti forgalmi értéken belül van. A döntés célja, hogy a város tovább növelje tulajdoni arányát a kiemelt jelentőségű Kálvária-domb térségében.
Nyolcadik napirendi pontként újabb ingatlan megvásárlásáról döntött a képviselő-testület a tervezett kulturális és sportközpont területén. Az Önkormányzat megvásárolja a 097/67 helyrajzi számú, 1038 négyzetméteres ingatlant 3,1 millió forintért. A város ezen a területen már több ingatlan tulajdonjogát megszerezte az elmúlt időszakban, a mostani vásárlással pedig tovább nő az önkormányzati tulajdon aránya. A döntés hosszú távon a kulturális és sportcélú fejlesztések megvalósítását segíti elő.
Kilencedik napirendi pontként eredményesnek nyilvánították a – már ötödik napirendi pontban említett - 2674 helyrajzi számú önkormányzati ingatlan értékesítésére kiírt pályázatot. A Szikla utcáról megközelíthető, 819 négyzetméteres területre egyetlen érvényes ajánlat érkezett, amely 26,5 millió forintos vételárról szólt. Az ingatlan az Önkormányzat számára stratégiailag nem hasznosítható, ráadásul birtokviszonyai is rendezetlenek, ezért a Képviselő-testület támogatta az értékesítését. A befolyó vételárat az Önkormányzat ingatlantartalékban különíti el, amelyet későbbi ingatlanvásárlásokra és fejlesztésekre fordíthat.
Tizedik napirendi pontként a Báthory utca következő szakasza felújításának előkészítéséről döntöttek a képviselők. Kiválasztották a Csobánkai utca és a Postakert utcai gyalogátvezetés közötti, mintegy 320 méteres útszakasz tervezőjét annak érdekében, hogy a szükséges - DMRV által megvalósítandó - vízvezetékcsere után mielőbb elkészülhessen a burkolatfelújítás. A tervezés a teljes csapadékvíz-elvezetés kialakítására is kiterjed, így a beruházás komplex módon készülhet elő. A munkát a Bokút-Terv Kft. végezheti el bruttó 2,41 millió forintért.
Végezetül a főállású alpolgármester juttatásainak törvényi harmonizációjáról döntött a Képviselő-testület. Az Országgyűlés július 1-jétől hatályba lépett jogszabálymódosítás miatt az Önkormányzatnak hozzá kellett igazítania korábbi döntéseit az új szabályozáshoz. Ennek értelmében Cser András főállású alpolgármester illetménye 2026. július 1. napjától nem emelkedik, változatlan marad, ugyanakkor a jogszabályváltozás következtében a korábban kötelezően biztosított havi költségtérítése megszűnik. A döntés kizárólag a törvényi előírások átvezetését szolgálta, az Önkormányzatnak ebben a kérdésben nem volt mérlegelési lehetősége.
Szó volt még civil támogatásokról, többek között Fogarasy Attila könyvkiadásáról és egyéb témákról is.
Augusztusban nem ülésezik a Testület, legközelebb munkaterv szerint szeptember 10-én ülnek össze a képviselők.