Az elmúlt hetekben élénk érdeklődés övezte a közösségi médiában a Dózsa György utca felújítását. Hogy halad a beruházás?
Őszintén szólva a Dózsa György utcai beruházás jelenlegi (június 9-i) állapotával nem vagyok elégedett. A munka folyamatosan zajlik, ugyanakkor az ütemezésben tapasztalható csúszások miatt az önkormányzat már május elején írásban felszólította a kivitelezőt a szerződéses határidők betartására.
Fontos ugyanakkor tisztázni, hogy a beruházás még nincs kész, és az önkormányzat semmit nem vett át. A műszaki megfelelőségért a kivitelező és a műszaki ellenőr felel, de a hivatal munkatársai és a városvezetés is rendszeresen ellenőrzi a munkálatokat a helyszínen. Ha bármilyen hibát tapasztalunk, azt kijavíttatjuk, hiszen a kivitelezőnek garanciális kötelezettségei vannak.
A közbeszerzési szabályok miatt sajnos nem választhattuk a korábban jól bevált helyi vállalkozókat. A törvény alapján az ajánlatok elbírálásánál elsődleges szempont a legkedvezőbb ár, ezért sok esetben nem az a cég nyer, akivel mi dolgoznánk szívesen.
És mi az igazság a vízelvezető csövek ügyében?
A közösségi médiában sok vita alakult ki, többek között a beépített csövek típusa körül is. Ezzel kapcsolatban fontos elmondani, hogy a teljes beruházás költségvetésében a különböző csőtípusok közötti árkülönbség minimális tétel, a fenti problémára megoldást jelentő vasbeton megerősítések és egyéb műszaki megoldások ennél lényegesen nagyobb költséget jelentenek majd a kivitelezőnek. A legfontosabb kérdés nem az, hogy ki mit gondol egy-egy műszaki részletről, hanem az, hogy a beruházás megfelel-e a vonatkozó előírásoknak és műszaki követelményeknek. Ezt pedig a tervezőnek és a műszaki ellenőrnek kell igazolnia.
Ugyanakkor egy dolog mellett nem tudok szó nélkül elmenni. Tudomásomra jutott, hogy több korábbi – az emberek bizalmával visszaélő –, tavaly lemondott képviselő nemcsak különböző hatóságoknál tett feljelentéseket a beruházással kapcsolatban, hanem az újonnan megválasztott országgyűlési képviselőnknél is lobbizik ellenünk az ügyben, miközben a Dózsa György utcában élőket is folyamatosan próbálja hergelni és a beruházás ellen uszítani. Legyünk őszinték: ha egy ilyen akció miatt a város támogatást veszít, bírságot kap, vagy a beruházás további késedelmet szenved, annak az árát nem én, nem az alpolgármester és nem is a képviselő-testület fizeti meg, hanem Pilisvörösvár. Éppen ezért ezt nem a városvezetés elleni újabb támadásnak, hanem Pilisvörösvár érdekeivel szembemenő magatartásnak tartom.
Polgármesterként esküt tettem arra, hogy a város érdekeit képviselem. Aki pedig azért dolgozik, hogy egy fejlesztés meghiúsuljon, elhúzódjon vagy kárt okozzon a városnak, az ne hivatkozzon arra, hogy Pilisvörösvárért teszi. Mert aki Vörösvárnak okoz kárt, az nem a városát, hanem a saját politikai céljait szolgálja.
Hogy állnak az állami támogatásból megvalósuló gyalogátkelőhely-fejlesztések Pilisvörösváron?
Örömmel mondhatom, hogy a beruházás elkészült. Az állami támogatásból megvalósuló két új gyalogátkelőhelyet késznek nyilváníthatjuk: teljes körű lett az akadálymentesítés, felfestve a zebra, és már megtörtént az átadás is.
Sokan úgy gondolják, hogy egy gyalogátkelőhely létesítése abból áll, hogy felfestenek néhány fehér csíkot az útra. A valóságban azonban ez a projektnek talán az öt-tíz százaléka. Egy főúton kialakított zebra sok tízmillió forintos beruházás, amelyhez járdák, közvilágítás, útépítési munkák, forgalomtechnikai eszközök és számos hatósági előírás teljesítése szükséges. Az Útőrház utcai helyszínen például új forgalomirányító lámpa, új buszváró és jelentős közlekedésbiztonsági fejlesztések is megvalósultak.
Sajnos a kivitelezés ideje alatt sok kellemetlenséget kellett elviselniük a 10-es úton az autósoknak és a környéken élőknek, ezt magam is pontosan látom. Ugyanakkor jó hír, hogy véget ért ez az időszak, és végre mindenki használhatja az új átkelőhelyeket. További öröm, hogy egyhangú testületi támogatással a Szabadság utcában két zebrát és újabb járdaszakaszokat is tudunk építeni. Ezáltal, ha minden terv szerint halad, 2026-ban négy új gyalogátkelőhellyel bővül Vörösvár, a gyalogosok védelmét fókuszba helyezve.
A szomszédos Csobánkán nemrég feloszlatta magát a képviselő-testület. Pilisvörösváron is feszült légkörben indult a ciklus, milyennek ítéli most a képviselő-testületi munkát, így túl több időközi választáson is?
Magam is meglepődve olvastam a csobánkai híreket. Pilisvörösváron is feszült volt a légkör a ciklus elején, ezt kár lenne tagadni. Ugyanakkor úgy látom, nálunk a többség felismerte: a képviselői munka elsősorban szolgálat, nem pedig politikai színpad.
Ebben a ciklusban öt képviselő mondott le Vörösváron a mandátumáról. A jelenlegi 11 fős képviselő-testületben természetesen szintén vannak viták. Nem is lenne egészséges, ha mindenben egyetértenénk. Vannak közöttünk olyanok, akik más politikai nézeteket vallanak, más fejlesztéseket tartanak fontosabbnak, és sok kérdésben eltérően gondolkodunk. A különbség az, hogy ezeket a vitákat a testületi asztalnál folytatjuk le, érvekkel és szakmai alapon, majd a végén a többség döntése érvényesül.
Ezúton is szeretném megköszönni a jelenlegi képviselő-testület tagjainak a közös munkát. Nem mindig értünk egyet, nem mindig ugyanazt az utat tartjuk a legjobbnak, de a város érdekében együtt dolgozunk, és ez a legfontosabb. Meggyőződésem, hogy Pilisvörösvár csak akkor tud fejlődni, ha a véleménykülönbségek ellenére képesek vagyunk közösen döntéseket hozni. Különösen fontos ez most, amikor Pilisvörösvár rendkívül erős időszakot él. Egymást követik a fejlesztések, beruházások, pályázatok és stratégiai döntések. Ehhez aktív, dolgozó képviselőkre van szükség, és úgy érzem, ez ma adott a városban.
A korábban lemondott, most a Facebookon hergelő képviselőknek mindössze annyit üzenek: továbbra is szívesen fogadjuk az észrevételeiket és javaslataikat. Ugyanakkor fontos emlékezni arra, hogy lehetőségük volt a testületben ülni, részt venni a vitákban, és alakítani a döntéseket. Erről a lehetőségről saját döntésük alapján szégyenszemre lemondtak. Éppen ezért nehéz komolyan venni azt, amikor ma úgy próbálják beállítani magukat, mint akiknek nincs beleszólásuk a város ügyeibe. Volt, és önként mondtak le róla.
Kertbarátként bizonyára örömmel figyeli, hogy nyár elejére a város közterületei virágba borultak...
Valóban látványosan kizöldült Pilisvörösvár, és erre büszkék lehetünk. A Városgazda Kft. munkatársai idén közel 2200 tő virágot és dísznövényt ültettek el és helyeztek ki a város különböző pontjain. Aki végigsétál a közterületeinken, láthatja, mennyi munka van abban, hogy ilyen szép és gondozott környezet fogadja a vörösváriakat. Az öröm mellé ugyanakkor komoly kihívás is társul. Az elmúlt hetek rendkívül száraz, meleg időjárása különösen megviseli a fiatal fákat és az újonnan ültetett növényeket. A városgazdák folyamatosan öntöznek, de ilyen körülmények között ez óriási feladat. Ezért külön köszönöm azoknak a vörösváriaknak, akik saját környezetükben egy-egy utcai fa vagy bokor meglocsolásával segítik ezt a munkát. Ezek az apró gesztusok hosszú távon hatalmas értéket teremtenek.
Elindult egy verseny is, amelyben Pilisvörösvár legszebb kertjét keressük.
A kertszépségverseny minden várakozásunkat felülmúlta! Amikor meghirdettük, bíztunk abban, hogy lesz érdeklődés, de arra nem számítottunk, hogy közel négyszer annyi pályázat érkezik, mint korábbi hasonló felhívásainkra. Ez számomra azt mutatja, hogy a vörösváriak szeretik a környezetüket, büszkék a kertjeikre, és szívesen tesznek azért, hogy szebb legyen a város.
Jelenleg zajlik a szavazás, izgatottan várjuk az eredményt. A legnagyobb nyertes azonban már most Pilisvörösvár, hiszen a pályázatokból jól látszik, mennyi gondoskodás, kreativitás és szeretet veszi körül a várost. Ezúton is köszönöm Krausz Tamásnak, Grősz Gábornak, Grőszné Vágási Edinának, Horn Mónikának és Wippelhauser Virágnak a nagy számú nyereményhez a felajánlást!
Flink Mihály