Miben segíthetünk?

Rekordösszegű maradvánnyal zárta az évet a város

Rekordösszegű maradvánnyal zárta az évet a város
2022. május 31.

1,8 milliárd forint maradvánnyal zárta a 2021-es évet városunk önkormányzata. Hogy mit is jelent ez pontosan? Többek között erről beszélgetett dr. Fetter Ádám polgármesterrel a Vörösvári Újság, emellett szóba került az új lakásrendelet és a bizottságok átstruktúrálása is.

• Egy önkormányzat életében a költségvetés elfogadása után legalább olyan fontos mérföldkő a zárszámadás, amely azt mutatja meg, hogyan gazdálkodott a város az előző évben.  Összegezné ezt az olvasóknak?

Tavaly ilyenkor, a 2020-as év értékelésekor az alpolgármesterrel azt mondtuk, annak ellenére, hogy több nehezítő körülmény is volt az év során, egy új szemlélettel és egy takarékos gazdálkodással sikeres és egyben stabil évet zárhattunk. Ma azt mondhatom, hogy a nehezítő körülmények nem változtak, sőt fokozódtak. Azonban a kitartó, szorgalmas szakmai munkának köszönhetően még eredményesebb, még stabilabb évet zárhattunk, és bátran kijelenthetem, hogy soha ilyen maradványösszegei nem voltak Pilisvörösvárnak. Persze tudjuk, hogyan árnyalja ezt a pozitív képet, hogy februárban a Sberbank végelszámolásának köszönhetően elvesztettük a teljes vagyonunkat, de ebben a helyzetben sem torpantunk meg, hanem élére álltunk az eseményeknek, és a minisztériumi tárgyalásoknak köszönhetően bérekre 78 millió forintot, további működésre és fejlesztésre 497 millió forintot sikerült kapnunk. Azonban nem dőlhetünk hátra, további tárgyalásokat fogunk kezdeményezni a helyzet rendezése érdekében, hiszen a pénzünknek még több mint a fele hiányzik.

• Nézzük meg, mit jelent ez számokban!

2019-ben 517 millió forint, míg 2020-ban 667 millió forint maradvánnyal zártuk az évet, 2022-ben pedig 1 milliárd 857 millió forint a maradványunk. Ebből a hatalmas összegből 1 milliárd 98 millió forint már kötelezettséggel terhelt, ami annyit jelent, hogy ezt az összeget 2021-ban lekötöttük a 2022-ben jelentkező, már tudható kiadásokra. Ezek közül a nagyobbakat meg is említem: itt szerepel több mint félmilliárd forint a bölcsődeépítésre, közel 120 millió forint a folyamatban lévő járdaépítésekre, a bringapálya önrésze és a tervezés költségei 20 millió forint. A maradvány további része intézményeknél maradt, ez 26 millió forint. Ezeket mind levonva, az önkormányzat összesen 733 millió forint szabad maradvány felett rendelkezhet 2022-ben, míg tavaly ez az összeg 450 millió forint, amikor pedig átvettük az önkormányzatot, 182 millió forint volt.

Kiemelném, hogy annak ellenére, hogy a törvény erejénél fogva át kellett adnunk a Vásár téri iskolát és a gimnáziumot, sikerült számos ingatlanhoz hozzájutnunk, így – szakítva a korábbi gyakorlattal – sikerül vagyonunkat is növelni, és nem felélni.

A 733 milliós maradványunk felhasználásról elméletben már döntöttünk. A tavalyi évet a járdaépítés évének hirdettük meg, az ideit pedig az út- és járdaépítés évének, így fejlesztésre, beruházásra 530 millió forintot különítettünk el, a fennmaradó összeget pedig az év közben jelentkező kiadások fedezetére kötöttük le.

Ez valóban hatalmas ugrás az előző évekhez képest. Minek köszönhető ez Ön szerint?

Amit elértünk, az nagyban alpolgármesterünknek, Strack Bernadettnek köszönhető. Az ő közgazdász végzettsége, évtizedes könyvelői tapasztalata, valamint elképesztő kitartása és precizitása biztos alapja pénzügyi politikánknak. Számos újítás és átszervezés köszönhető neki. A hivatali kollégák rátermettsége sem kérdés, fantasztikus a hivatali háttér, akik nap mint nap támogatják munkánkat. Azt gondolom, hogy jóval nagyobb a leterheltségük, mint korábban, mert párhuzamosan pörgetünk rengeteget projektet, de ők példaértékűen helytállnak mind emberileg, mind szakmailag. Ezúton szeretném megköszönni nekik kitartó munkájukat, mely szintén nagy részben hozzájárult ehhez a kiváló eredményhez. Mindemellett takarékosan gazdálkodtunk, szigorúan felügyeljük a költéseket, és ha szükséges, azonnal beavatkozunk. Ezen felül folyamatosan, minden lehetőséget megragadva pályáztunk, és ezt fogjuk tenni továbbra is. Közel 1 milliárd forintot nyertünk el eddig, ezen felül még a 3,5 milliárdot.

• Az önkormányzat pénzének egy része továbbra is a Sberbanknál van. Ennek ellenére tudnak tervezni beruházással?

Idén szeretnénk utakat és járdát építeni. Az utcák kiválasztásakor fontos szempontnak tartottuk, hogy minden városrészben valósíthassunk meg beruházást, és figyelembe vettük azt is, hogy tavaly hol valósult meg fejlesztés. Korábban már beszámoltunk arról, hogy a Báthory utca, a Templom tér és a Tavasz utca felújítására pályázatot adtunk be, bízunk benne, hogy hamarosan be tudunk számolni egy pozitív döntésről. Ezen kívül saját beruházás keretében tervezünk útépítést a Fácán utcában és az Északi lakóövezet utcáiban kb. 1,8 km hosszan, járdaberuházást pedig a Petőfi Sándor utcában (a Fő utca felőli jobb oldalon), a Harcsa utcában a vasúti megállóig, a Báthory utcában (a Nagy Imre utca és a Postakert utca között), a Városliget sétányon (a Harcsa utcai bekötőtől a Kornéli-tó végéig), a Széchenyi utcában (a Varázskőtől a Solymári utcáig), a Táncsics Mihály utcában és a Mátyás király utcában (a Dózsa György utca és a Ponty utca között), a Szent Erzsébet utcában (a bekötő szakaszon és a Templom előtti részen), az Iskola közben, valamint a Kálváriánál lévő vasúti járdánál, amennyiben minden engedély beérkezik. Amint az anyagi források biztosítottak, közbeszerzést fogunk kiírni. Sajnos ennél pontosabbat a megvalósulásra most nem tudok mondani.

• Az utak és járdák mellett van terv és pénz egyéb beruházásokra is?

Reményeink szerint nyáron megkezdődik az Útőrházi zebra kiépítése a Közúttal közösen, illetve mivel a temetőben elfogytak az új sírhelyek, ezért egy nagyobb beruházást hajtunk ott végre, és tervezzük a szóróparcella kiépítését is. Még számos tervünk van, ha anyagi helyzetünk rendeződik. Emellett ne feledkezzünk meg a 3,5 milliárdos elnyert pályázati keretről sem. Most épp az energetikán dolgozunk teljes gőzzel, mert ez a pályázat van nyitva, hogy legalább az így elnyerhető beruházásainkat el tudjuk indítani.

• Módosult a lakásrendelet. Miért volt erre szükség, és melyek a legfőbb változások?

A korábban visszavett, a lakók által hatalmas tartozásokkal terhelt két önkormányzati lakás felújítása a Városgazda Kft. munkájának köszönhetően elkészült. Ezeket most piaci áron, a pilisvörösvári lakosok előnyhöz juttatása mellett kívánjuk bérbe adni, ezért kellett a rendeletet is módosítani.

• A bizottságok összetételének változtatásáról is döntöttek. Miért kellett ezen módosítani?

Több okból is változtattam. Egyrészt a ciklus feléhez érkeztünk, és megvizsgáltuk a bizottságok működését, a bizottsági elnökökkel való együttműködést, valamint a bizottsági tagok aktivitását. Dr. Radnai Zoltán időszűke miatt már hosszabb ideje nem vesz részt a bizottsági üléseken, így a helyére Szauerné Fetter Teréziát javasoltam SZEB-tagnak. Mátrahegyi Erzsébet esetében a TEVÖ-ből való kiválása óta a munkakapcsolat nem jó irányba alakult, ami befolyással van a közös munkára, egyértelműen bizalomvesztés alakult ki irányában, ezért javasoltam az ő személyével kapcsolatos változtatásokat. A testületi ülésen megköszöntem eddigi munkáját, a SZEB-ben továbbra is bizottsági tag marad. A SZEB új elnöke dr. Fetter Gábor lett, a PVKB új tagja pedig Spanberger Zsolt.

Palkovics Mária

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []