Vissza
Több mint harminc éve van a pályán. Miért választotta anno ezt a hivatást?
Gyermekkorom óta természetes számomra, hogy másokról, különösen a kisebbekről gondoskodom. Talán nem véletlen, hiszen a családunkban én vagyok a legidősebb lánygyermek. Már fiatalon megtapasztaltam, mit jelent felelősséget vállalni, példát mutatni – ezek az élmények mély nyomot hagytak bennem, és megalapozták későbbi pályaválasztásomat. Az általános iskolai tanulmányaimat egy kiváló iskolában, Solymáron végeztem. A közösségi élet már ebben az időszakban nagyon fontos volt számomra: tagja voltam az énekkarnak, a tánccsoportnak, a zeneiskolában hegedülni tanultam, kamarazenéltem, „őrsvezető” voltam. Aztán édesanyám biztatására jelentkeztem a pécsi Janus Pannonius Gimnázium és Szakközépiskolába, német nemzetiségi óvónőképző szakra. A tulajdonképpeni pedagógusi életutam itt kezdődött el. A rendszeresség, a kötelesség, a felkészülés, az értékek mentén való gondolkodás ekkor alapozódott meg bennem. Nagy szeretettel és hálával gondolok vissza ezekre az évekre, mert ezek adták meg azt az alapot, amelyre azóta is építek.
Mikor került Pilisvörösvárra óvodapedagógusként?
Az első munkahelyem Budapesten a VIII. kerületben volt mint általános iskolai tanító. Férjhezmenetelem után két fiúgyermekem született. 2000-ben állásajánlatot kaptam itt, Pilisvörösváron logopédusként. Éltem a lehetőséggel, és a munkahely közelsége miatt váltottam. Én láttam el a város valamennyi óvodájában a logopédiai feladatokat, ami szakmailag izgalmas és sok sikerélményt nyújtó munka volt, azonban nagyon hiányzott a közösség. Mindegyik óvodába, de tulajdonképpen egyikbe sem tartoztam. Ezért is örültem, amikor az akkori önkormányzat összevont két kis korszerűtlen óvodát egy felújított épületbe, és egy új csoporttal bővítette a már meglévőket. Az ekkor meghirdetett német nemzetiségi óvodapedagógusi állást pályáztam meg a Széchenyi utcai tagóvodában. Azóta dolgozom nagy odaadással és elhivatottsággal mint német nemzetiségi óvodapedagógus.
Változtak a gyermekek ahhoz képest, amikor elkezdte a pályáját?
A gyerekek – szerencsére – ma is ugyanolyan érdeklődők, kíváncsiak, őszinték, mosolygósok vagy éppen sírósak, mint amikor több mint harminc éve, a pályám elején találkoztam velük. A világra való nyitottságuk, a játék iránti vágyuk nem változott. Ők maguk alapvetően ugyanazok. Ami viszont sokat változott, az a környezetük, a körülmények. Ma egészen más ingerek érik őket: a megváltozott családi struktúrák, a digitális világ, a folyamatos információáramlás, a gyors élettempó – mindez hatással van a gyerekek viselkedésére, fejlődésére, és ami a legfontosabb, a mintáira is. A nevelés ma jóval inkább gyermek- és egyénközpontú, ami önmagában pozitív irány. Ugyanakkor ez újfajta kihívásokat is hoz a pedagógusok számára. Nekünk kell alkalmazkodnunk a megváltozott világhoz – de nem úgy, hogy feladjuk a nevelői elveinket. Meg kell ismernünk és alkalmaznunk kell a 21. századi pszichológiai újdonságokat és felismeréseket, az új módszereket, a modern technikai vívmányokat, eszközöket. A cél ma is ugyanaz, mint régen: abban segítsük a gyermeket, hogy boldog, kiegyensúlyozott, szeretni, a világban eligazodni tudó emberré váljon.
Milyen motivációja volt, ami miatt pályázott az intézményvezetői munkakörre?
Számomra ez a pályázat egy természetes folytatása annak a több mint két évtizedes munkának, amit ebben a városban, ebben az óvodában végeztem. Itt vannak a családi barátaink, itt formálódott a szakmai identitásom, és itt éreztem meg igazán, milyen az, amikor egy közösség összhangban és szívvel-lélekkel dolgozik a gyermekekért. Azt gondolom: ide tartozom. Sok bátorítást kaptam a volt kollégáimtól, a barátaimtól, a szülőktől és a családomtól is. És ami talán a legfontosabb: ezúttal önmagamért tettem meg ezt a lépést. A vezetőhelyettesi évek során nemcsak adminisztratív feladatokat láttam el, hanem felelősséget is vállaltam: emberekért, döntésekért, folyamatokért. Megerősödött bennem a gondolat, hogy szeretném aktívan alakítani az óvoda jövőjét – és most érzem azt, hogy készen állok rá.
Milyen tervei vannak, amelyeket a következő években szeretne elérni?
Vezetőként szeretném hosszú távon erősíteni az intézmények szakmai arculatát, és olyan óvodai környezetet kialakítani, ahol jó dolgozni, kiszámítható a működés, és folyamatos fejlődésre van lehetőség – mind a gyermekek, mind az alkalmazottak számára. Nagyon fontosnak tartom, hogy a szülőkkel való kapcsolat nyitott és együttműködő legyen – érezzék, hogy valódi partnerei vagyunk egymásnak a gyermekek nevelésében. Ennek része a személyes, időben történő tájékoztatás, a valóban „nyitott ajtó”, hogy érezzék: számít a véleményük. Ugyanígy kiemelt célom a fenntartóval való jó kapcsolat kialakítása: ha átláthatók a céljaink, és megvan a kölcsönös bizalom, a rendszeres párbeszéd, akkor könnyebb közösen dolgozni azon, hogy az óvoda minden téren jól működjön, és a gyermekek számára a lehető legjobb feltételeket biztosítsuk. Törekszem arra is, hogy szorosabb, segítő kapcsolatot alakítsunk ki a különböző partnerekkel – különösen a bölcsődével és az iskolákkal –, hogy a gyermekek átmenete egyik életszakaszból a másikba minél zökkenőmentesebb és biztonságosabb legyen.
Milyen kihívásokat lát most maga előtt új feladatkörével kapcsolatban?
A legnagyobb kihívásnak most a bizalom kiépítését érzem – a munkatársak, a szülők és a partnerek irányában egyaránt. A fenntartó bizalmát már megkaptam, hiszen öt évre kineveztek óvodaigazgatónak – ez számomra egyszerre megtisztelő, és óriási felelősség. Olyan óvodát szeretnék irányítani, amely valóban családbarát és munkahelybarát szemléletet képvisel. Nem hiszem, hogy minden kérdésre csak én tudom a választ, de hiszek abban, hogy közösen képesek vagyunk megtalálni a legjobb megoldásokat: akár kompromisszumokkal, akár az érdekek őszinte egyeztetésével. Az első időszakban számomra a legfontosabb feladat az aktív, figyelmes jelenlét, az értő meghallgatás és a fokozatos, tudatos építkezés lesz, hogy egy olyan elfogadó közeg jöhessen létre, ahol a legtöbb gyerek, szülő és dolgozó is jól érzi magát.
Kókai Márton
