Miben segíthetünk?

Megnyitottuk a vörösvári kutyafuttatót a Nagykovácsi utcában

Megnyitottuk a vörösvári kutyafuttatót a Nagykovácsi utcában
2026. március 19.

Csütörtök délelőtt hivatalosan is megnyílt nemcsak Pilisvörösvár, hanem a környék első kutyafuttatója!

A fejlesztés a Közös Ügyünk az Állatvédelem Alapítvány támogatásával valósult meg, amelynek keretében több állatvédelmi program is megvalósult városunkban: elkészült egy állatvédelmi kisokos, szerveztünk szemléletformáló eseményt, ivartalanítási programot indítottunk – és most megnyitottuk a Szőnyi-Bellér Ildikó által tervezett kutyafuttatót is.

Hollauer György, a körzet képviselője kiemelte, külön öröm, hogy a futtató a testületi döntés szerint a Jószerencsét lakótelep elé került, hiszen sokan itt nem rendelkeznek saját kerttel. Így most egy olyan közösségi tér jött létre, ahol biztonságosan, póráz nélkül is futkározhatnak a kutyák, a gazdik pedig nyugodtan kiengedhetik kedvenceiket.

Fetter Ádám polgármester köszönetet mondott Dr. Vetter Szilviának, az alapítvány kuratóriumi elnökének a támogatásért és együttműködésért.

Szabad a pálya, kutyások! Használják örömmel az új futtatót!

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []