Miben segíthetünk?

Ilyen időnk lesz a héten

Ilyen időnk lesz a héten
2026. május 18.

Hétfőn eleinte még sok felhő lesz felettünk, és néhol kisebb eső, zápor is előfordulhat. Napközben azonban fokozatosan szakadozik a felhőzet, egyre több helyen kisüthet a nap. Az északnyugati szelet élénk lökések kísérik. Reggel 9, délután 17 fok körül alakul a hőmérséklet.

Kedden napos-gomolyfelhős idő várható, de főként északon, északkeleten és a Dunántúl nyugati, délnyugati részein záporok, zivatarok is kialakulhatnak. A szél már mérsékeltebb lesz, de zivatarok környezetében erős, viharos széllökések előfordulhatnak. Hajnalban helyenként pára, köd képződhet. A hőmérséklet reggel 5–11, délután 18–23 fok között alakul.

Szerdán sok napsütésre számíthatunk, amelyet időnként gomolyfelhők zavarhatnak meg. Elszórtan zápor, egy-egy zivatar is kialakulhat. Az északi szél többfelé megélénkül. Hajnalban 6–12, délután 19–25 fok várható.

Csütörtökön továbbra is a napsütésé lesz a főszerep, de helyenként még előfordulhat kisebb zápor vagy zivatar. Az északi, északnyugati szél sokfelé élénk, a Dunántúlon időnként erős lehet. Reggel 7–14, délután 20–26 fok valószínű.

Köszönjük az előrejelzést az Időképnek és a fotót Lovász Zsoltnak!

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []