Kedves Vörösváriak! Röviden szeretném Önöknek összefoglalni városunk 2026. évi költségvetését.
A költségvetés minden évben a város legfontosabb dokumentuma. Nemcsak számokról szól, hanem arról is, hogyan működik Pilisvörösvár a mindennapokban, és milyen irányba szeretnénk továbbfejleszteni a várost. A 2026-os költségvetést a törvényi előírások mentén, a korábbi évek elveihez ragaszkodva, óvatos és következetes tervezéssel állítottuk össze.
A felépítés nem változott: egy egységes rendszerben látható az önkormányzat működése és a hat városi intézmény gazdálkodása. Ez azért fontos, mert így egyben látjuk a teljes működést – az óvodától a kulturális intézményekig, a hivatalon át a városüzemeltetésig. A költségvetés főösszege meghaladja a 8,2 milliárd forintot, ami jól mutatja a város működésének léptékét.
A bevételek oldalán az egyik legfontosabb változás az állami támogatások növekedése. Közel 240 millió forinttal több forrással számolhatunk ezen a soron. Ez részben a bérintézkedésekhez kötődik, de más feladatfinanszírozási elemek is szerepet játszanak.
Ezzel párhuzamosan azonban nő a szolidaritási hozzájárulásunk is. Az adóerőképesség növekedése miatt már közel 386 millió forintot fizetünk be ebbe a rendszerbe. Ez azt jelenti, hogy Pilisvörösvár erős településként hozzájárul más önkormányzatok működéséhez is.
A saját bevételeink stabilan növekednek. A közhatalmi bevételek több mint 200 millió forinttal nőhetnek, elsősorban a tavalyi teljesítések és az adóintézkedések hatására. Az iparűzési adó továbbra is a legnagyobb tétel, mintegy 1,3 milliárd forintos nagyságrendben. Ez a helyi vállalkozások erejét és a város gazdasági stabilitását mutatja.
A kommunális adó bevétele is magasabb szinten jelenik meg, nagyjából 140 millió forinttal számolunk. Emellett az egyéb működési bevételek is enyhén növekednek.
A kiadási oldalon a legnagyobb változást egyértelműen a béremelések okozzák. A személyi juttatások és a járulékok jelentősen emelkednek, hiszen a minimálbér, bérminimum, a pedagógusbérek, a kulturális feladatok bérjellegű támogatása, a bölcsődei dolgozókat érintő béremelések és a köztisztviselői illetmények növekedése érezhető az önkormányzatnál.
A működési kiadásoknál is emelkedéssel számolunk. A szolgáltatások drágulása minden területet érint. Ide tartozik a közterületek fenntartása, az intézmények működtetése, a városi szolgáltatások biztosítása.
A szociális kiadásoknál továbbra is a kiszámíthatóság volt a cél. Több tízmillió forintos keret áll rendelkezésre települési támogatásokra, és folytatjuk az ösztöndíjprogramot is. A Bursa Hungarica keretösszege idén is egymillió forint, emellett megemeltük a maximálisan adható szociális támogatás összegét, amelyek közvetlen segítséget jelentenek a családoknak, időseknek, rászorulóknak.
Fontos szerepet kapnak a tartalékok is. Általános, fejlesztési és intézményi tartalékokkal együtt mintegy 93 millió forint tartalékot képeztünk. Ez mozgásteret ad váratlan helyzetek esetén, és segíti a felelős gazdálkodást.
Fejlesztésekkel is számoltunk. A költségvetésben több mint 120 millió forint beruházás került betervezésre, melyek fedezetet nyújtanak például a Báthory utca kanyarodó részeinek a kiszélesítéséhez, a Sas utca elejének a felújításához, valamint a Báthory utcában járda és kiemelt gyalogátvezető építéséhez, és emellett több kisebb-nagyobb felújításhoz, beruházáshoz és előkészített projektekhez is. A tapasztalatok és előzetes számítások alapján a zárszámadás után ez a keret várhatóan tovább bővül, így további beruházásról tudunk dönteni.
A tervezés során végig egyensúlyra törekedtünk. Olyan költségvetést akartunk, amely biztosítja a város stabil működését, de nem mond le a fejlődésről sem. Fontos volt, hogy intézményeink biztonságban működhessenek, miközben a város képes marad reagálni a pályázati lehetőségekre és a változó gazdasági környezetre.
Az év során folyamatosan figyeljük a bevételek és kiadások alakulását, az állami döntéseket és a gazdasági környezet változásait. Ha szükséges, módosítunk – mindig a város érdekeit szem előtt tartva.
A 2026-os költségvetés tehát egy stabil alap. Biztosítja a működést, óvja a pénzügyi egyensúlyt, és teret hagy a fejlődésnek is. A célunk változatlan: egy kiszámíthatóan működő, élhető és fejlődő Pilisvörösvár, ahol a mindennapi biztonság és a jövőbe vetett munka egyszerre van jelen.
Cser András alpolgármester