Miben segíthetünk?

Megkezdődik a járdaépítés az Iskola utcában – fokozott óvatossággal közlekedjenek

Megkezdődik a járdaépítés az Iskola utcában – fokozott óvatossággal közlekedjenek
2022. március 21.

A Bányató utca és Templom tér mellett az Iskola utca Fő utca és Plébánia közötti szakasza is új járdaburkolatot kap. Ez utóbbi helyszínen kedden, azaz március 22-én kezdődnek a munkálatok, és várhatóan két hétig tartanak.

Az építés több ütemben zajlik, a kivitelező elsőként az Iskola köz és a Fő utca közötti területen dolgozik majd. A bójákat már hétfőn kihelyezték a helyszínre.

A munkálatok a forgalmat nem befolyásolják majd, de kérünk minden arra haladót, illetve az iskolába érkezőket, hogy fokozott figyelemmel, óvatossággal közelítsék meg a helyszínt. A gyalogosok a túloldali járdát tudják ez idő alatt használni. Fontos, hogy az autósok ne parkoljanak a bontandó járdaszakasznál, mert ezzel akadályozzák a munkát. Emiatt, illetve a biztonságos közlekedés érdekében kedd reggel a város rendészei is a helyszínen tartózkodnak majd.

A járdák a korábban megépült belterületi szakaszokhoz hasonlóan itt is térkő burkolattal készülnek. Az építés a telekhatártól kezdődően körülbelül 170 centiméter szélességű területet érint majd. A munkálatok várhatóan két hétig tartanak.

Ahogy arról már többször beszámoltunk, az építés költségét saját és pályázati forrásból fedezi az Önkormányzat. A városvezetés a Templom téren, a Bányató és Iskola utcában lévő gyalogutak megépítésével pályázott az elérhető forrásokra. A kormány végül úgy döntött, 38,86 millió forintot biztosít a projekt megvalósítására. Az beruházás összköltsége 68 millió forint, a fennmaradó összeget a város a költségvetéséből finanszírozza.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []