Miben segíthetünk?

Vége a marásnak a 10-esen! - Galériával

Vége a marásnak a 10-esen! - Galériával
2021. szeptember 24.

Elbúcsúzhatunk a 10-es út vörösvári szakaszán zajló munkálatok e heti „főszereplőjétől”: a marágép hétfőtől kezdődően dolgozott szinte megállás nélkül a Kodály Zoltán és az Attila utca között, feladatát pénteken, néhény perccel délután 4 óra előtt fejezte be.  A munka eddig tehát az ütemtervnek megfelelően halad, így jövő héten megkezdődhet az aszfaltozás. Ezzel kapcsolatban hamarosan beszámolunk a legfontosabb tudnivalókról, de arról már most érdemes említést tenni, hogy:

az előttünk álló munkafázis az eddiginél jobban megterheli majd a forgalmat, nehezíti a haladást.

Ahogy arról beszámoltunk, az aszfalt réteg terítése, tömörítése a tervek szerint október elsején fejeződik be, ezt követi a felfestés, majd a fedlapok, víznyelők szintbe helyezése.  

Alternatív útvonalként Pilisszentiván – Solymáron keresztüli kerülőút javasolt, de itt is intenzív forgalomra számíthatnak az autózók. A 3,5 tonna fölötti tehergépjárművek forgalma továbbra is a 10-es út karbantartással érintett szakaszán bonyolódik. Ismét fontos hangsúlyozni, hogy az érintett időszakban a tömegközlekedés, elsősorban a vasúti közlekedés használata javasolt, illetve aki teheti válassza, kérje a karantén alatt már bejáratott otthoni munkavégzést.

Köszönjük a Magyar Közút Zrt. eddigi munkáját!

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []