Miben segíthetünk?

Tisztítsuk meg Pilisvörösvárt együtt április első hétvégéjén

Tisztítsuk meg Pilisvörösvárt együtt április első hétvégéjén
2023. március 11.

Várostakarításra hív az Önkormányzat és a Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület idén is. A szervezők két napra hirdetik meg az eseményt: április első hétvégéjére, elsejére és másodikára. 8 és 12 óra között várják mjad a résztvevőket szombaton, illetve vasárnap, hogy együtt megtisztíthassuk Pilisvörösvárt.

Kesztyűt, zsákokat ezúttal is  TEVÖ biztosít, amelyeket az alábbi helyszíneken vehetnek fel a konténerek mellől mindkét napon:

  • A halőrháznál a tavaknál
  • A Tó dűlőben a viadukt alatt
  • Sanyiréten

A takarítás résztvevőit április 2-án (vasárnap) 12 órától a TEVÖ meleg étellel és frissítővel várja a Szent Erzsébet utcai (PUFC) sportpályára. Az ebédet a szervezők a FIVIRET tagjaival közösen készítik el.

A 2023-as akcióhoz számos pilisvörösvári szervezet jelezte már csatlakozását: a már említett főszervezők, TEVÖ és az Önkormányzat, illetve a munkálatokban jelentős szerepet vállaló városgazdák és a Magyar Közút mellett a a FIVIRET, a Brave Dogs kutyaiskola, a Ligeti Lovarda, az Oxigén Úszósuli, a Pilisvörösvári Horgász Egyesület,  a Szebb Környezetünkért Egyesület, a Palánta Általános Iskola, a Pilisvörösvári Horgász Egyesület, a Pilisvörösvári Kézilabda Sportkör, a Pilisi Sportegyesület, a Pilisvörösvári UFC, a Pilisvörösvári Nyugdíjas Klub, a Német Nemzetiségi Táncegyüttes, a Vörösvárért Közéleti Egyesület és a Palánta Általános Iskola.

A további részletekkel hamarosan érkezünk, találkozunk pontosan három hét múlva!

Tavaly a szeszélyes időjárás dacára szép számmal gyűltek a zsákok és teltek meg a konténerek a hétvégi várostakarításon: legalább ötven köbméter illegálisan lerakott, illetve elszórt hulladéktól szabadult meg Pilisvörösvár.

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []