Miben segíthetünk?

Hétfői Hírek

Hétfői Hírek
2021. június 21.
Ismét összegyűjtöttük, mi történt múlt héten és mi várható városunkban, illetve városunkat érintően.

Több száz zsák telt meg a pilisvörösvári ruhagyűjtésen

Körülbelül 550 zsák telt meg ruhákkal, cipőkkel az Önkormányzat által szervezett ruhagyűjtésen múlt hétfőn. A leadott holmikat a városgazdák szállították el a Művészetek Háza udvaráról, a platós teherautó ötször fordult. A ruhák egy részét helyi rászorulóknak, a többit pedig a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak szánják.  Reggel 8 órakor nyíltak a kapuk és egészen este 7 óráig várták azokat a vörösvári lakcímkártyával rendelkezőket, akik szerettek volna megválni a háztartásukban felgyűlt jó állapotú, de számukra már felesleges ruháktól, cipőktől. Az „akció” lebonyolításában a Hivatal, a Művészetek Háza, a könyvtár és Városi Napos Oldal Szociális Központ munkatársai, illetve a rendészek és a már említett városgazdák vettek részt. A tapasztalatok azt mutatják, a többség türelmesen várakozott a helyszínen, illetve ügyelt arra, hogy a leadásra szánt csomagokba hordható állapotú és tiszta holmik kerüljenek. "A következő ruhagyűjtési akciót a tervek szerint szeptemberben tartjuk. Bízunk benne, hogy ezzel sikerült hozzájárulnunk a háztartásokban felgyülemlett ruhák, cipők újrahasznosításához. Köszönöm minden kollégának, aki a szervezésben, lebonyolításban részt vett" – mondta Strack Bernadett alpolgármester. 

Parkolóhelyeket alakítanak ki a Dózsa György utcában

Dózsa György utca közlekedés szempontjából „élhetőbbé tételét” célzó munkálatok kezdődtek múlt hét szerdán, azaz június 16-án, aminek részeként 31 férőhelyes parkolósávot festenek fel a Dózsa György utca Bányatelep felé vezető oldalán, valamint kialakítanak egy 5-7 férőhelyes parkolót az Iskola köz – Dózsa György utca sarkán. Dr. Fetter Gábor az érintett, azaz a 4. számú választókörzet képviselője ennek kapcsán egyebek mellett arról beszélt, hogy a szóban forgó terület problémásnak tekinthető a nagy forgalom, illetve a nagy számban utcán parkoló autók miatt. Sok megkeresést kapott ezzel összefüggésben az ott lakóktól.  Mint mondta, olyan megoldást igyekeztek találni, amely mindenkinek megfelelő. A városgazdák már a múlt héten elvégezték az előkészítési feladatokat, vagyis kivágták és kiemelték az utcában lévő tuskókat és javították azok helyét.  A helyszínen készített felvételt itt tekintheti meg:

https://www.facebook.com/fetter.gabor.tevo/videos/1381620532205366

Lakossági fórumot tartanak szerdán a Vásár térre tervezett körforgalom ügyében


Középszigetes körforgalmi csomópont építését tervezi Pilisvörösvár Város Önkormányzata a Vásár téren a Kápolna, a Kálvária és a Kandó Kálmán utca csomópontjában, közvetlenül az iskolánál. A cél a közlekedési helyzet javítása. A tervezés megkezdése előtt ezzel kapcsolatban lakossági fórumot tart az Önkormányzat, amelyre ezúton tisztelettel meghívják az érintett lakókat. A lakossági fórumon a város vezetői bemutatják az előzetesen elkészített vázlattervet. A helyszín a Művészetek Háza (Pilisvörösvár, Fő u. 127.), az időpont pedig 2021. június 23. 18:00 óra. Az épületbe csak védettségi igazolvány felmutatásával lehet belépni, illetve maszk használata is kötelező a helyszínen.  Az érintett lakók a postaládájukba dobott szórólap útján is értesültek a közelgő lakossági fórumról.

Hosszabb nyitvatartással várja vörösvári ügyfeleit a NHKV Zrt.


Meghosszabbított nyitvatartási idővel várják pilisvörösvári ügyfeleiket a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. ügyfélszolgálati munkatársai. Ennek fényében hétfőn 10:00 és 14:00 óra, szerdán pedig 08:00 és 14:00 között zajlik az ügyfélfogadás a Fő utca 64. szám alatt. A közműszolgáltatók elérhetőségeit egyébként megtalálják az önkormányzati honlapon:

https://pilisvorosvar.hu/.../varosinformacio/kozszolgaltatok

Júliustól ismét kell idegenforgalmi adót fizetni

Július elsejétől ismét kell idegenforgalmi adót fizetni. Az említett dátumtól kezdődően – a helyi adókról szóló 1990. évi C. törvény 30.§ - 34.§-sai és Pilisvörösvár Város Önkormányzata Képviselő-testületének a helyi adókról szóló 23/2008. (XI.26.) önkormányzati rendelete alapján – a szálláshelyen tartózkodó vendég után személyenként és vendég éjszakánként 300 forintot kell majd beszedni és rendezni. Mint ismert, a Magyar Közlöny 107/2021. évi számában megjelent kormányrendelet azt mondta ki, hogy 2021. január 1. és június 30. közötti időszakban nem kell idegenforgalmi adót fizetnie a szálláshelyüzemeltetőknek és a szolgáltatóknak, vagyis a döntés a hónap végén hatályát veszti. Minden további fontos tudnivalót megtalál ezzel kapcsolatosan az alábbi linkre:

kattintva:https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/24-Adougyek/914-Ismet-kell-idegenforgalmi-adot-fizetni

Jövő hónapban is pályázathatnak eszközbeszerzésre a mikro-, kis- és középvállalkozások


Ismét elérhető a mikro-, kis- és középvállalkozások számára a GINOP PLUSZ-1.2.1-21 eszközbeszerzéses pályázat. A cél a modern üzleti és termelési kihívásokhoz való alkalmazkodását segítő fejlesztések támogatása, az elnyerhető összeg 10 millió forinttól 629,3 millió forintig terjedhet.  Az összköltséget a benyújtást megelőző legutolsó lezárt üzleti év létszámadata határozza meg. A támogatási intenzitása maximum 70 százalék, a beadási határidő szakaszos, a soron következő időszak 2021. június 28. 12 óra 00 perctől - 2021. július 5. 12 óra 00 percig tart. Az érintetteknek legközelebb szeptemberben lesz lehetősége benyújtani pályázatát. A pontos dátumokat és egyéb lényeges részteleteket megtalálja itt:


https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/23-Felhivasok-tajekoztatok/828-Eszkozbeszerzeses-palyazat-jelent-meg-vallalkozasok-szamara

Kedd éjfélig marad a hőségriasztás

A jelenlegi adatok szerint kedd éjfélig biztosan érvényben marad a másodfokú hőségriasztás, amelyet szombaton 00:00 órától rendelt el Dr. Müller Cecília országos tisztifőorvos az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján. A katasztrófavédelem emlékeztetett: a nagy hőség az egészséges szervezetet is megterheli, bárkinél okozhat egészségügyi panaszokat, kellemetlen közérzetet, dekoncentrációt. Különösen veszélyeztetettek a kisgyermekek, az idősek, valamint a szív- és érrendszeri betegségben szenvedők. Aki teheti, tartózkodjon árnyékban, légkondicionált helyiségben, a legmelegebb órákban kerülje a megterhelő fizikai munkát. Vigyázzunk magunkra és egymásra. A katasztrófavédelem hőséggel kapcsolatos tanácsait eléri a mellékelt linken:

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/1-Helyi-hirek/918-Eletbe-lepett-a-masodfoku-hosegriasztas


Fúvósok töltik meg zenével Pilisvörösvárt július 17-én

Érdemes július 17-ét már előre feljegyezni, mert azon a napon meghallgathatja a Pilisi-medence kedvelt zenekarait Pilisvörösváron. A „Hallo Werischwar!” ötletgazdája  Molnár Zoltán, a Pilíšska Kapela vezetője, aki megkereste az önkormányzatot és összefogta a zenekarokat. A fúvóstalálkozón tizenegy környékbeli zenei formációval találkozhat. A részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, a járványügyi korlátozások miatt pedig a belépéshez védettségi igazolvány szükséges. A fellépők listáját ide kattintva nézheti meg:


https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/20-Kozosseg/916-Hallo-Werischwar-fuvostalalkozot-szerveznek-julius-17-re

Regisztrálni pedig itt tud:

bit.ly/hallowerischwar1


Vörösvári siker az Olimpici Országos Bajnokságon

Igazi örömhírt osztott meg Facebook-oldalán vasárnap a Pilisi Sportegyesület. A posztból kiderült, hogy a Keszthelyen megrendezett Olimpici Országos Bajnokságon a pilisvörösvári Zöld Zsombor harmadik helyezést ért el a fiúk között, ezzel ő az országban a harmadik legjobb gyermek korosztályú vívó. Szívből gratulálunk!

 

 

 

 

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []