Miben segíthetünk?

Hétfői Hírek

Hétfői Hírek
2021. július 12.
Ismét összegyűjtöttük, mi történt városunkban, városunkat érintően, illetve, hogy mi várható.

A Hivatalba látogatott Manhercz Krisztián

A Hivatalba érkezett Manhercz Krisztián múlt hét hétfőn Fetter Ádám meghívására. A polgármester személyesen szeretett volna "kéz- és lábtörést" kívánni városunk válogatott élsportolójának a közeledő olimpiához, és átadott neki egy Pilisvörösvár felirattal ellátott magyar zászlót, illetve három vízilabdát – előbbit azért, hogy kivigye magával Tokióba, utóbbiakat pedig egy készülő meglepetés miatt, amiről hamarosan mindent elárulunk. A világjárvány miatt idénre halasztott olimpia 2021. július 23-tól 2021. augusztus 8-ig tart. 

Kezdeményezte a DMRV az ivóvízkorlátozási intézkedések feloldását

Kezdeményezte a vízkorlátozási intézkedések feloldását július 12-től a DMRV Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. A döntést az ivóvízellátó rendszer jelenlegi egyensúlyi helyzetével, valamint az időjárási körülmények várható kedvező alakulásával indokolták. A DMRV múlt heti tájékoztatásában azt írta, hogy az önkormányzat segítségének, valamint a felhasználók támogató együttműködésének köszönhetően – helyi, kisebb átmeneti nyomáscsökkentéstől eltekintve – sikerült a regionális ivóvízellátó rendszer egyensúlyát megtartani és megelőzni a nagy területeket érintő kiterjedt, tartós vízhiányokat. Ugyanakkor hozzátették: amennyiben az elkövetkezendő időszakban ismét jelentős mértékben megnőnek a fogyasztási igények az időjárásból adódóan, akkor kezdeményezni fogják a vízkorlátozás elrendelését. Mint ismert, a DMRV június 21-én tette közzé felhívását, amelyben azt kérte, hogy kerüljük a nem létfontosságú vízfelhasználást a kánikula alatt.

Új járda épül a Szent Erzsébet utcában

Megkezdődnek a munkálatok július 16-án a Szent Erzsébet utcában, vagyis a járdafelújítási beruházás második helyszínén. Az Akácfa utca és Kisfaludy utca között épül új szakasz 1500 méter hosszan még ezen a nyáron. Első körben a páros oldalon dolgozik majd a kivitelező az Akácfa utca sarkától a Szőlőkert utca sarkáig. A munkaterület 170 centimétert foglal el, ebből 150 centiméter maga a járda területe. Forgalomkorlátozásra nem kell számítani, de akik Liget, illetve Pilisszántó irányába közlekednek, legyenek türelemmel. A járdaépítésnél az út mellett szükség lesz terepmozgatásra, ezért aki az érintett részekre korábban növényt ültetett, telepítse át még azelőtt, hogy megkezdődnek a munkálatok. Kérjük a tisztelt ingatlantulajdonosok türelmét és megértését is az építkezésből adódó esetleges kellemetlenségekért. A kivitelezés folyamatáról továbbra is folyamatosan tájékoztatjuk a lakosságot. A polgármester – mint arról már korábban beszámoltunk – beruházásért felelős képviselőket nevezett ki, akik még a munkálatok megkezdése előtt felkeresik az érintett lakókat: a Szent Erzsébet utcával összefüggésben ezt a megbízást Lehrer Anita kapta. A további részletek az alábbi linken olvashatja el: 

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/21-Varosfejlesztes/973-Uj-jarda-epul-a-Szent-Erzsebet-utcaban-hamarosan-kezdodnek-a-munkalatok

Egyszerűsödik a részletfizetési kérelmek ügyintézése a NAV-nál

Új kérelemmel bővült az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) kitölthető űrlapok típusa, az AUTRESZ elnevezésű adatlapon már benyújthatók, módosíthatók, visszavonhatók egyes fizetési könnyítési kérelmek. Az új adatlap elsődleges célja, hogy jelentősen egyszerűsödjön az ügyintézés. Az ONYA használatához nincs szükség semmilyen külső program telepítésére: egyszerűen, webes eléréssel, akár okoseszközről is intézhető számos ügy, csak ügyfélkapus regisztráció kell hozzá. A beküldött dokumentumok garantáltan hiba nélkül kerülnek a NAV-hoz, ugyanis az esetleges pontatlanságok már a kitöltéskor kiderülnek. Az ONYA most már a fizetési könnyítési kérelmek, részletfizetések intézését is megkönnyíti. Az alkalmazásba belépve az AUTRESZ-adatlapon a rendszer automatikusan beazonosítja a kérelmezőt, vagy az általa képviselt szervezeteket, személyeket. A kitöltés ezáltal rendkívül egyszerű: pár kattintással benyújtható, módosítható és visszavonható a kérelem. Az adatlapon természetes személyként legfeljebb 1 millió forintra részletfizetést, megbízhatónak minősített adózóként 3 millió forintot el nem érő adótartozásra lehet fizetési könnyítést (részletfizetést vagy fizetési halasztást) kérni. A további részleteket itt találja:

https://pilisvorosvar.hu/aktualis/vorosvari-hirek/16-NAV-kozlemenyek/963-Egyszerusodik-a-reszletfizetesi-kerelmek-ugyintezese

Szülinapi Platz Piac tette színesebbé a vasárnapot

Újabb vasárnapot töltettünk a Platz piacon. Különleges alkalom volt a mostani, ugyanis első születésnapját ünnepelte az esemény. A termelők, szolgáltatók mellett a Pilisvörösvári Német Nemzetiségi Fúvószenekar koncertjének is örülhettek a látogatók.

Vöröskereszt-KORE véradást tartanak a Művészetek Házában

Önkéntes véradást tart kedden Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete és az ország legnagyobb szülői szervezete, a Koraszülöttekért Országos Egyesület (KORE). A jelentkezőket 13:00 – 19:00 között várják majd a Művészetek Házában. Az esemény oldalát megtalálja a csatolt linken.  Világszerte 13 millió baba jön koraszülöttként a világra évente, Magyarországon 8 ezren érkeznek idő előtt, vagyis minden tizedik gyermek. Közülük sokan szenvednek vérszegénységben az első hónapokban. Ennek egyik terápiáját a transzfúzió jelentheti, vagyis a vérátömlesztés, amikor friss, egészséges vörösvértesteket juttatnak a baba szervezetébe az egyik vénáján keresztül. Sokan nem tudják, hogy véradásukkal akár egy koraszülött számára is biztosíthatják a gyógyulás lehetőségét. A két szervezet most arra szeretné közös erővel felhívni a figyelmet, mennyire fontos, hogy a koraszülött gyermekek számára elérhetőek legyenek azok lehetőségek, amelyek az egészséges növekedés és érés folyamatában segítik őket. Aki teheti, legalább évente egyszer adjon vért, hiszen a vér semmi mással, csak véradással pótolható.

https://www.facebook.com/events/988684078651172?ref=newsfeed

Hallo Werischwar!” - Fúvósok töltik meg zenével a várost szombaton

Fúvósok töltik meg zenével Pilisvörösvárt június 17-én, azaz most szombaton: a Pilisi-medence kedvelt zenekarai adnak koncertet a Puskin utcában. A részvétel ingyenes, de regisztrációra volt szükség. „Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, hogy a 2021. július 17-én tartandó Zenésztalálkozóra az összes jegy elkelt. Aki nem regisztrált, lehetősége lesz a rendezvény napján 19.00 óra után hozzájutni a belépéshez szükséges karszalaghoz, a szabad helyek függvényében” – közölte múlt héten a Művészetek Háza. A rendezvény miatt a Puskin utcai parkoló július 16-án pénteken és 17-én szombaton zárva tart. A tervek szerint július 18. reggelre – a posta és az okmányiroda nyitására –  ismét használható lesz a terület.

A fellépők listáját, illetve, hogy melyik formáció mikor lép színpadra, ide kattintva olvashatja el:

https://mhpv.hu/program/programok/hallo-werischwar

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []