Miben segíthetünk?

Elhunyt Dr. Hidas István, városunk díszpolgára

Elhunyt Dr. Hidas István, városunk díszpolgára
2021. június 3.
"A becsület, a tisztesség és emberség mellett az orvosi hivatás iránti elkötelezettség és a legmagasabb szintű szakmai igényesség volt a zsinórmértéke."

Elhunyt Dr. Hidas István, Pilisvörösvár díszpolgára. Városunk mindenki által tisztelt, szeretett orvosa 1938. augusztus 6-án született Pilisvörösváron, egy hatgyermekes sváb család idősebb fiaként. 1964. augusztus 1-től dolgozott szülővárosa háziorvosaként. Betegei hamar megszerették a kedves, barátságos, az egyszerű emberek nyelvén is jól értő, őket jól ismerő doktor urat. Áldozatos, önzetlen, hivatásszeretettel végzett munkájáért sokan a szívükbe zárták.

Háziorvosi munkája mellett Dr. Hidas István hosszú éveken át aktívan tevékenykedett a Magyar Általános Orvosok Tudományos Egyesületében, amelynek örökös elnökévé választották. A Magyar Orvosi Kamarának jó ideig vezetőségi tagja, 1996-tól a Medicus Universalis című orvosi szakfolyóirat főszerkesztője volt. Tudományos előadásokat tartott, nemzetközi kongresszusokon vett részt és képviselte országunkat. 

Munkájáért több alkalommal is hivatalos elismerésben részesült. Hivatása gyakorlása és közéleti tevékenysége mellett Hidas doktor úr példás családi életet élt. Feleségével, Drozdy Évával három gyermeket neveltek fel, csaknem 60 évig voltak házasok.

Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete 2013-ban adományozott díszpolgári címet Dr. Hidas István nyugalmazott háziorvosnak az öt évtizeden át szívvel-lélekkel, nagy hivatástudattal végzett áldozatos gyógyító munkája, példamutató családi élete, valamint a település közösségi életében való aktív, építő részvétele elismeréseként.

„Dr. Hidas István, városunk díszpolgára ma visszatért Teremtőjéhéz. Nincs olyan vörösvári, aki ne ismerte volna, mindenki bizalommal fordulhatott hozzá. A becsület, a tisztesség és emberség mellett az orvosi hivatás iránti elkötelezettség és a legmagasabb szintű szakmai igényesség volt a zsinórmértéke. Ezúton is részvétemet fejezem ki családjának” – írta szerdán Facebook-oldalán dr. Fetter Ádám polgármester.

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []