Miben segíthetünk?

Megjelent a Vörösvári Újság

Megjelent a Vörösvári Újság
2021. május 21.
A digitális lapszám már olvasható. Pilisvörösvár applikáció/Vörösvári újság, illetve az alábbi linken letölthető ill. online lapozgatható. A nyomtatott újságot a regisztrált címekre május 25-28. között kézbesítik, emellett a városi könyvtárban is elérhető lesz.

Kedves Olvasók!

Idén nehezen érkezik a tavasz, pedig a május már mindig ennek az időszaka. Találtam erről egy ideillő Márai Sándor-idézetet, megosztom Önökkel is: „Májusnak dallama van, melyet a nemzetközi dalszerzők hasztalan igyekeznek lekottázni. Már mindent megkíséreltek e célból: de mindig csak dallamos zenebona lett belőle, célzásokkal a gyöngyvirágra és a mérsékelten viszonzott szerelemre.” Azt hiszem, a mostani májust még nehezebb lenne lekottázni, de remélem, ez a tavasz végre sok szépet és jót tartogat nekünk. Bár még mindig a vírus irányítja az életünket, de talán már van remény némi nyitásra. És noha igazi, nagy közösségi események egyelőre nincsenek, azért van miről beszámolnunk Önöknek ebben a hónapban is.

A polgármesteri interjúból és a zárszámadásról szóló írásunkból kiderül, hogy hol épülhetnek járdák 2021-ben, és hogy milyen tervei vannak még az idei évre az önkormányzatnak. A képviselőkkel készült beszélgetéssorozatunkban ezúttal Pándi Gábort kértük fel interjúra. 

A Vásár téren idén sem maradt el a népviselet napja, azaz a TrachtTag, az eseményről színes összeállítással számolunk be Önöknek. A Werischwarer Heimatwerk lelkes ifjai és a nemzetiségi önkormányzat jóvoltából ismét májusfa díszíti városunk Fő terét, erről is olvashatnak, helytörténeti sorozatunkban pedig a sváb kerítésekről és kapukról találnak érdekes írást a 22. oldalon. 

A tűzoltóhírek mellett ezúttal a 2020-as közbiztonsági beszámolóból is készítettünk egy összeállítást a rendőrség tavalyi évről szóló beszámolója alapján. Reméljük, ebben a hónapban is találnak érdekes olvasnivalót. Jó olvasást kívánok, és élvezzék a tavaszi napsütést!

Palkovics Mária
felelős szerkesztő

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []