Vissza
Mit jelent Önnek, hogy idén elnyerte a Kaszás Attila-díjat?
Óriási megtiszteltetés, hiszen ez egyszerre komoly szakmai elismerés és közönségdíj. Voltaképpen úgy érzem, mindent elértem, jöhet a nyugdíj.
A díj odaítélése háromlépcsős folyamat eredménye: először a társulat jelöl, majd szakmai szavazás következik, végül közönségszavazás dönt. Hogyan élte meg ezt a három fordulót?
Egymás között mindig azt mondtuk, hogy ezt a díjat a „jó fejek” kapják, hiszen ha az ember egy szemétláda, akkor nyilván nem jelöli őt a társulat, és már az első körön sem jut túl. A díjazottak hosszú listáját elnézve valóban csupa olyan színész vihette haza ezt az elismerést, akivel szívesen dolgoznék/dolgozom együtt – beleértve a vőlegényemet, Rusznák Andrást, aki 2021-ben kapta meg a díjat. E logika mentén kimondhatjuk, hogy mi vagyunk a „legjobb fej” színészjegyespár…
A díj indoklásában hangsúlyosan szerepel, hogy nem csupán a színészi teljesítményt, hanem a közösségformáló szerepet is értékelik. Ön hogyan látja a saját szerepét ebben a közösségi dimenzióban?
Számomra fontos, hogy abban a közegben, ahol a legtöbb időmet töltöm, otthon érezzem magam. Úgy gondolom, sok felesleges konfliktusnak és energiarabló puffogásnak elejét lehet venni, ha figyelünk egymásra, kiállunk a másikért és igyekszünk a problémáinkat megoldásorientáltan kommunikálni a vezetőség felé. A Radnóti Színházban nagyszerű, összetartó közösség van. Ezt az is bizonyítja, hogy velem együtt már hatan voltunk jelöltek a Kaszás Attila-díj harmadik fordulójában, ami nagyjából a társulat fele. Hosszú távú álmom, hogy egyszer a színházi szakmában is létrejöjjön egy összefogás, amelynek keretében meg tudunk állapodni bizonyos szakmai minimumokban, amelyek nincsenek kiszolgáltatva a mindenkori politikai szeleknek.
Pilisvörösváron nőtt fel. Milyen élmények, emlékek formálták Önt gyerekként, amelyek ma is hatással lehetnek a munkájára?
Nagy családban nőttem fel, ahol azt láttam, hogy ha valakinek segítségre van szüksége, akkor a család megoldja, mert együtt erősebbek vagyunk. Rengeteget játszottam a testvéreimmel, és szerintem ezek az együtt átélt kalandozások vezettek el engem a színpad szeretetéhez, hogy ott bárki lehetek, és ott bármi lehetséges…
Családja sváb gyökerekkel rendelkezik. Őriz még ebből valamit – szokásokat, ízeket, történeteket? Mennyire része ez ma az identitásának?
Persze! Például, hogy rendes vagyok, megbízható, és hogy nem szórom a pénzt, hanem félrerakom, egészen biztosan a sváb identitásomból eredeztethető. Nagypapám húga mondogatta mindig, hogy „rendes sváb lányt kell feleségül venni, mert az egy forintból kettőt csinál.” Minden évben ellátogatunk a Vörösvári Napokon a sváb bálba, Andrissal idén ott döntöttük el, hogy legközelebbre mi is beszerzünk egy sváb ruhát meg egy Lederhosét. Kis unokaöcsémnek pedig már tanítgatjuk anyukámmal a sváb dalokat, amiket még a nagyi énekelt nekünk.
Vissza szokott látogatni Pilisvörösvárra? Van kedvenc helye a városban vagy a környéken?
Itt él az anyukám, a nagymamám és a testvéreim, úgyhogy gyakran jövünk haza családlátogatásra. Ilyenkor végigmutogatom Andrisnak gyerekkorom legfontosabb helyszíneit: a Gradust, a Vásár téri iskolát, a Ligeti Zöldit, a Slötyit, az Iluska-forrást. Sőt idén április elsején Gondolás futárként is kipróbáltuk magunkat.
Kapott már felkérést Pilisvörösváron helyi közösségektől vagy iskoláktól kulturális együttműködésre?
2026 januárjában elhozzuk a Janikovszky Éva naplójából készült Kizárólag az utókor számára című előadásunkat a Kultúrba. Izgatottan várom, hogy milyen lesz végre hazai pályán játszani.
Sok emlékezetes szerepben láthatta Önt a közönség. Melyik alakítását tartja eddigi pályáján mérföldkőnek?
Szerencsés vagyok, mert az utóbbi években csupa nagyszerű, fontos előadásban vehettem részt, nehéz lenne egyet kiemelni közülük. Aki inkább kedves kis kikapcsolódásra vágyik, annak szeretettel ajánlom a fentebb említett Janikovszky-darabot. Akiben inkább a nehezebb, mélyebb témákra van igény, az nézzen meg a Radnóti Színház vagy a Loupe Színházi társulás előadásaiban.
Van-e olyan színpadi vagy filmes szerep, amely különösen közel áll Önhöz emberileg vagy szakmailag?
Filmek közül a Magyarázat mindenre vagy a Mi van Tomival? című alkotásokat ajánlom az érdeklődőknek.
Korábban említette, hogy mindig is színésznő szeretett volna lenni. Honnan ez a vonzalom?
A kezdeti lökést biztosan a már említett szerepjátékok adták, és hogy ezekben gyakran apukám is nagy átéléssel vállalt szerepet, mint főgonosz. Aztán rengeteg támogatást és megerősítést kaptam a Vásár téri iskolától is, ahol nagy hangsúlyt fektettek a tehetséggondozásra. Biztattak, hogy járjak szavalóversenyekre, melyekre eleinte apukám, később pedig anyukám magyartanára, Hanni néni készített fel.
Ha visszamehetne az időben Pilisvörösvárra, és találkozhatna tízéves önmagával, mit mutatna meg neki a pályájából, és mit mondana neki?
Hogy csak így tovább, és minden rendben lesz! És hogy tessék időben lefeküdni aludni…
Most, amikor ilyen sok figyelem irányul Önre a Kaszás Attila-díj kapcsán, merre látja a saját útját tovább haladni? Milyen tervei, vágyai vannak a közeljövőre – akár a színházban, akár az élet más területein?
Egyszer majd a távoli jövőben nagyon szeretnék tanítani. Ennek még nem látom a pontos körvonalait, de majd kiforrja magát… A közeljövőben szeretnék kevesebbet dolgozni, hogy több időm jusson a kis családunkra Andrissal, és az is a terveink között szerepel, hogy egyszer majd Vörösváron telepedjünk le…
Ducza Kata
Fotók: Bácsi Róbert László
