Vissza
Spoan mussma! – hallhattuk otthon megannyiszor az intő szavakat. Elődeink mindenért keményen megdolgoztak, sok nélkülöző korszakot kellett túlélniük, ezért megbecsültek mindent, ami a kezük ügyébe került. Takarékosságukat hozta a szükség, a szegény világ, az új dolgok nehézkes beszerzése, így a konyhai alapanyagoktól kezdve a ruhaneműn át egészen az eszközeikig mindent nagy becsben tartottak. Elengedhetetlen volt a találékonyságuk, a józan paraszti ész, amivel szinte minden javítására találtak megoldást.
A konyhából indult a takarékosság, erre jó példa az eprájnszupn, amibe beletörték a kenyérhéjat. Ugyanezt a gyerekek ehették édesség gyanánt, vízbe mártva, kis cukorral megszórva. A fogakkal már ritkán rendelkező idősek nem tudták a kenyér vastag és szikkadt héját megrágni, így azt levágták és félretették a mély kenyeres fiókba – mesélte a nagymamám. Gyakran gondoltam rá, míg készült a kiállítás, mivel sokat tanulhattam tőle a sváb konyha takarékosságáról.
A kapart és nem vastagon pucolt zöldségek, az utolsókig kicsepegtetett olajosüveg, a kockában vásárolt zsír, később margarin papírjának felhasználása a tepsi kikenésére, a levesen megdermedt tyúkzsír elfőzése ételekhez, az újságpapíron sütött piskótalap, amiről még olvasni is tudtunk… Spóroltak a tojással, azzal a tyúktojással, amiből kettőért a mama gyermekkorában bejuthatott a helyi strandra. Ha felütötte, alaposan kitörölte mindkét fél tojáshéjat, majd a lisztet hozzáadva készült is a tészta, ami főzés után leszűrve nem víz alá került, hogy több liter vizet leengedjünk a lefolyón, hanem zsíron lett megfuttatva. Az értékes főzőlé sem lett kiöntve, készülhetett belőle az obsmojcnszupn. Egy lezsírozott levesből és egy tésztaételből már meg is volt az ebéd.
A műanyag világ hozta a sok tejeszacskót és reklámszatyrot, amiket vétek lett volna szemétbe dobni, hiszen kimosva, megszárítva sok célra felhasználható. A vastag műanyag zacskó elsőrendű tároló a spájztól a műhelyig: egyesek ezzel védték a kukoricacsöveket a földeken, mások szőlőkötözésre használták, és jó páran készítettek lábtörlőt, szatyrot belőlük. Az őszi kukoricafosztás után a csuhéból is szatyor és lábtörlő készülhetett. A csutka jó játékszer volt a gyerekeknek, a férfiak demizsonhoz dugót, szerszámnyelet készítettek belőle, a maradék pedig meleget biztosított a sparherdben.
A sparherd! Maga a takarékosság! Szinte bármivel fűthető, miközben süt, főz, vizet forral, meleget ad, szárít, és este a karikáját elvéve világít. A mosakodóvizet is itt melegítették. Egy mosófazéknyit az egész családnak be kellett osztania fürdéshez.
A bányából is hazakerült pár dolog, többek között a használt robbantózsinór, amiből díszes fonott üvegek készültek. Kevés bányászcsalád akadt, akinél ne lett volna otthon egy 30 centis síndarab. Gyermekkoromban nagypapám maga mellé ültetett egy sámlira, előttem egy hokedlin volt a síndarab, mellettem egy vödör szög, kezemben egy kalapács. Míg papa barkácsolt, én gyártottam az egyenes szögeket. Miből? Minden eltüzelendő fából kikerültek a szögek, amelyek rozsdásan gyűltek egy vödörben. Kiegyenesítés után tökéletesek voltak szögelésre.
A tárgyak törésénél, lyukadásánál is igyekeztek javítani, amíg csak lehetett. A drótostót megfoltozta a kilyukadt konyhai edényeket, bedrótozta a megrepedt agyagedényeket. A textíliák javítása is fontos volt. Gyermekkoromban a zoknijaimat kiégett villanykörtére húzva megstoppoltuk, jobb helyeken erre stoppológomba is volt. A mostani kiállítás bemutatott többek között foltozott alsószoknyákat, csizmákat és cipőket, stoppolt berlinerkendőt, olcsóbb anyaggal betoldott szoknyákat is. Az inggallérok elkopásánál az ing nadrágba kerülő részéből levágtak, ebből készült az új gallér. A hiányzó részt más anyagdarabbal pótolták, a nadrágba tűrve úgysem látszott. A sváb ruhából történő kivetkőzés után a drága anyagok újra fel lettek használva. A szoknyákból modernebb polgári ruhák, gyermekkabátok készültek, esetleg ágyterítő. A nagykendőkből takaró vagy vasalópokróc lett, olykor a rojtjaikat is levágták. Az asztal és ágyterítők színe csak hétvégén volt látható, hétköznapokon visszájára volt hajtva, hogy kíméljék. Később ezekből is vasalópokróc lett, azaz ha úgy tetszik, újrahasznosították.
Hálás vagyok, hogy ebben a szemléletben nőhettem fel. Azt gondolom, manapság is fontos lenne az elődeink tanítása és életszemlélete: Spoan mussma!
Zsámboki Szabolcs
