Miben segíthetünk?

Eldőlt, hogy kik kapnak díszpolgári címet és Pilisvörösvárért emlékérmet

Eldőlt, hogy kik kapnak díszpolgári címet és Pilisvörösvárért emlékérmet
2022. június 17.

Döntött a Képviselő-testület pénteken, hogy kik kapnak idén díszpolgári, posztumusz díszpolgári címet, illetve Pilisvörösvárért emlékérmet. Az első kategóriában városunk egykori polgármestere, Grószné Krupp Erzsébet részesül az elismerésben, aki két cikluson át vezette városunkat, posztumusz pedig a tavaly nyáron elhunyt cukrászmester, Valencsis Emil, aki finom süteményeivel vitte hírét Pilisvörösvárnak évtizedeken át.  

Településünk idén ünnepli várossá nyilvánításának 25. évfordulóját, ennek apropóján – a korábbi évektől eltérően – idén egy helyett két díszpolgári címet adományozhatott az Önkormányzat. A Tegyünk Együtt Vörösvárért Egyesület (TEVÖ) másik jelöltje a díszpolgári címre Grószné Krupp Erzsébet mellett Gromon István volt, aki három cikluson át töltötte be a polgármesteri tisztséget, ám ő a visszautasította az elismerést. A városvezetők azért szerettek volna két díszpolgárt avatni, hogy azok, akik az elmúlt 25 évben vezették Pilisvörösvárt – érdemeik elismerése mellett –  együtt ünnepelhessék e jeles alkalmat, politikától, nézeteiktől függetlenül.  

A vonatkozó rendelet módosítása nyomán pedig már nem kettő, hanem négy Pilisvörösváért emlékérem adományozható kiemelkedően hasznos munka, maradandó eredmény elismeréseként magánszemélyeknek, csoportoknak,
egyesületeknek, társadalmi vagy gazdasági szervezeteknek. Idén emlékérmet kap  Fetter Erik, aki 2021-ben magyar bajnoki címet szerzett, a 2022-es évben pedig kiemelkedő eredményt ért el a háromhetes Giro d' Italián, Herbszt Györgyné, Kati néni, a Babamúzeum tulajdonosa és a nemrégiben megjelent Szeretett babáim című könyv szerzője, Koczor Miklós és Megyesi Zoltán, akik a Kálvária-domb megtisztításában vállaltak jelentős szerepet, valamint a Stube Étterem, amely méltán került be idén az Audi Dining Guide 100 legjobb étterme közé és nyerték el az első díjat családi étteremként.  

Szívből gratulálunk minden díjazottnak!

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []