Miben segíthetünk?

Búcsú tér, számvetés, tervek

Búcsú tér, számvetés, tervek
2022. február 2.
Interjú Fetter Ádám polgármesterrel

A riport a Vörösvári Újság 2022. januári számában jelent meg.

2022 első polgármesteri interjújában arra kértük dr. Fetter Ádámot, hogy értékelje a 2021-es évet, és beszéljen kicsit az idei tervekről is.

• A tavalyi év vége nagy híre a 235 millió forintos támogatás elnyerése a Búcsú térre. Előző számunkban ez még terv volt, azóta valóság lett. Mi most a következő lépés?

Igen, sikerült forrást szerezni a projekt megvalósítására. Ez az összeg a bölcsőde után a második legmagasabb összeg, aminek nagyon örülök. Jelenleg a közbeszerzés kiírásának előkészületei folynak, terveink szerint tavasszal pedig már kezdetét veszi a kivitelezés. A városvezetés tervei között a ciklus kezdete óta szerepelt a Búcsú tér rendezése, a város központjában található, jelenleg funkció nélküli területet ugyanis értékes közösségi területté szeretné alakítani az önkormányzat. A tervek körvonalazódásával egy időben felvettem a kapcsolatot Vitályos Eszter államtitkárral, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával az építéshez szükséges források előteremtése érdekében. A tárgyalások sikerre vezettek, a Magyar Közlönyben december 3-án megjelent közlemény szerint a minisztérium 235 millió forinttal támogatja a közösségi park építését. A parkban számos közösségi funkció kap majd helyet, így lesz színpad, görpálya, fitneszeszközök, trambulinok, kötélmászóka, csúszó drótkötélpálya, emellett a komfortot ivókút, nyilvános WC, padok, parkolók és kerékpártárolók is szolgálják majd.

• Mi az ütemterv, várhatóan mikor indul, mikorra lesz kész ez a közösségi tér?

Sikeres közbeszerzés után várhatóan márciusban történhet az első kapavágás, és reményeink szerint július-augusztus végére el is készül. Ez egy hiánypótló beruházás, ami mind a fiatalok, mind az idősek számára kulturált szórakozási és sportolási lehetőséget biztosít majd, emellett a rendelőintézet parkolási nehézségei is megszűnnek. Összességében korunk igényeit kielégítő, modern és nívós közösségi tér kialakítására törekszünk.

• Ha néhány mondatban össze kellene foglalni, hogy melyek voltak 2021 legnagyobb eredményei, mit emelne ki?

2021-ben összesen 917 millió forintot nyertünk pályázatokon, ebben a ciklusban pedig mind ez idáig 958,6 millió forintot. Ez a közel 1 milliárd igen jelentős eredmény, nagyságrendekkel magasabb, mint a korábbi években. Ez az eredmény nem hullott az ölünkbe, meg kellett dolgozni érte. A tavalyi év során korszerűsítettük az óvodákat, napelemeket telepítettünk, járdák épültek, vállalkozói összefogással megújult a Templom téri iskola bal szárnyának vizesblokkja, szilárd útburkolattal láttuk el a Szent Imre utcát, megújult a Fő utca kopórétege, és még sorolhatnám. A kiemelkedő pályázati sikerek mellett a vállalkozói összefogást szeretném még kiemelni, mert a közelmúltban nem nagyon volt rá példa, és dicséretesnek tartom a közösségi szerepvállalást, ami remélem, a jövőben folytatódni fog. Ám nemcsak a vállalkozókkal sikerült összefognunk, hanem a lakossággal is. Jó példa erre a több évtizede városunk szívében éktelenkedő Illegális hulladéklerakó felszámolása a Kálvária dombon. Összefogás nélkül ezek nem valósultak volna meg. Ezúton is köszönöm!

•  Van-e esetleg olyan, ami nem, vagy nem úgy sikerült, ahogy tervezték?

A Covid idén sem segített minket terveink megvalósításában, de hála Istennek, mindig időben tudunk reagálni a nehézségekre, és emiatt mondhatom azt, hogy nem nagyon volt olyan, ami nem a terveink szerint történt.

•  Hogy látja, közösségépítő szempontból milyen évet zártunk?

Nem panaszkodom, de bízom benne, hogy idén sikerül túlszárnyalni az eddigieket. Júniusig sajnos minden rendezvényt le kellett mondanunk, de aztán egészen novemberig meg tudtunk tartani, amit terveztünk. 2021-ben a megszokott eseményeken túl volt pár újdonság is. A Hallo Werischwar egy sikeres kooperáció volt Molnár Zoltánnal. A Vörösvári Napok kicsit más volt, mint eddig, két színpadot állítottunk, hatalmas sikere volt a nagyszínpados produkcióknak. Nagyon népszerű a jégpálya projektünk is. Kevesen tudják, de már 2020-ban szerettük volna felépíteni, minden meg volt szervezve, de sajnos a járványügyi intézkedések miatt nem tudtuk megnyitni. Ez nem csupán egy sportolási lehetőség, hanem közösségi tér is, amit összekapcsoltunk a Platz piaccal, Mikulás-ünnepséget, jégdiszkót szerveztünk. Aki még nem volt lenn, feltétlenül látogasson el a jégpályához. A TEVÖ-nek célkitűzése volt, hogy helyben nyújtsunk szórakozási lehetőséget a fiataloknak, ezért büszke vagyok rá, hogy a megújult Művészetek Háza szervezésében el tudtuk indítani a nagy sikerű Tini Discót. Igyekeztünk színesíteni a szórakozási lehetőségek palettáját és minél több korosztályt megszólítani. Korábban a középiskolás korosztály számára nem nagyon volt szórakozási lehetőség. Idén tovább szeretnénk lépni, még több újdonságot bevezetni. Tavasszal például egy futóversenyt tervezünk, ami szeretnénk, ha hagyománnyá válna. Úgy érzem a közösségépítésben is sikeres évet zártunk, amit idén tovább szeretnénk fokozni.

• Ideális esetben hogyan képzeli el a 2022-es évet? Akár beruházások, akár közösségépítés tekintetében…

Ideális esetben? Az űrprogramhoz hasonlítanám.  Viccet félretéve, úgy gondolom, hogy idén többévnyi beruházást sikerül majd megvalósítani. A számos hiánypótló fejlesztésnek köszönhetően nagyot léphetünk előre és jelentőset faraghatunk le a többéves lemaradásunkból. A sok-sok tervezési munka után 2022-ben még több beruházást tudunk megkezdeni és befejezni. Lényegében a TEVÖ-vel ezt terveztük, amikor elindultunk a választásokon. Nagyon örülök neki, hogy nem okozunk csalódást, és a csillagállások lehetővé teszik terveink megvalósítását. Persze mindezek mögött rengeteg munka van, bízunk benne, hogy a lakosság ezt értékeli majd.

• Sűrű és eseménydús volt a tavalyi év második fele. Jutott idő némi pihenésre, kikapcsolódásra az ünnepek alatt?

Fizikailag és lelkileg is megterhelő év van mögöttem. Bebizonyítottuk, hogy a minket ért támadások alaptalanok voltak. Az ünnepeket a családommal töltöttem és igyekeztem minél többet töltekezni. Egy kicsit vissza is tekintettem. Idén leszek 40 éves, számot vetettem, és nem vagyok szomorú. Büszke vagyok, hogy ilyen évet zártunk, és bízom benne, hogy idén ezt is túlszárnyaljuk. Célom az, hogy maradandó értékeket teremtsünk, melyekre gyermekeim, gyermekeink is büszkék lehetnek és elmondhassák, hogy Vörösvár egy olyan hely, ahol jó élni, ahová jó hazatérni.

Palkovics Mária

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []