Miben segíthetünk?

Két csapadékhullám is érkezik vasárnapig

Két csapadékhullám is érkezik vasárnapig
2022. szeptember 8.

Csütörtök délutánig sok napsütésben lesz részünk, változó mennyiségű fátyolfelhőzettel az égen. Napközben megélénkül a délnyugati szél. Délutántól a hidegfront előtt, de különösen este, éjszaka a front mentén már nedves, labilis légtömeg érkezik fölénk. Emiatt a nap második felében kisebb, este, és éjszaka már nagy eséllyel alakulhatnak ki záporok, zivatarok, akár több hullámban is. Késő este zivatarrendszer is érkezhet nyugat felől. Estétől a szél iránya északnyugatira fordul, és szintén megélénkül. Tetőzik a meleg. A reggeli 14 fokot követően délután 30 fok várható.

Pénteken a nap első felében erősen felhős lesz az ég, de újabb csapadék már nem várható. Napközben átmenetileg csökken a felhőzet. Este, éjszaka nyugat, délnyugat felől újabb hullámban érkezhetnek záporok, zivatarok. Az északnyugati szél megélénkül. A hőmérséklet még csak néhány fokot csökkenhet. Reggel 16, délután 25 fok várható.

Szombaton a nap első felében több felhőre számíthatunk, és újabb záporok, zivatarok kialakulására is megfelelőek a feltételek. Déltől fokozatosan szárazabb levegő érkezhet, így lassan megszűnhet a csapadék, és csökkenhet a felhőzet. Megélénkül, déltől kezdve erőssé válhat az északnyugati szél a hidegfront mögött. Jelentősen visszaesik a hőmérséklet. Reggel 14, délután 21 fok valószínű.

Vasárnap a közepesen, erősen felhős ég mellett legalább pár órás napsütésre van esély. Csapadékkal nem kell számolnunk. Napközben megélénkülhet, sőt átmenetileg kissé meg is erősödhet az északnyugati szél. Reggel 12, délután 22 fok valószínű.

Szeptember 7-éig a havi csapadékösszeg mindössze 6,4 mm, az éves csapadékösszeg pedig csak 279,1 mm volt. Az időarányos éves csapadékhiány tovább nőtt, ez mostanra 170 mm körüli. A  sokéves átlag alapján szeptember elején 450 mm körüli csapadékösszeg lenne az elvárható.

Az előrejelzések alapján a hét vége felé tovább mérséklődhet a szárazság, 30-50 mm közötti mennyiségű csapadék is lehullhat a két jelentősebb csapadékhullámból.

Köszönjük Stéhli Balázs amatőr meteorológusnak az előrejelzést!

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []