Miben segíthetünk?

Megkezdődött a hulladékszállítási szerződések ellenőrzése

Megkezdődött a hulladékszállítási szerződések ellenőrzése
2021. szeptember 6.
Aki nem tartja be a szabályokat, bírságra számíthat.

Megkezdte Pilisvörösvár Város Önkormányzata a hulladékszállításban érintett területek ellenőrzését. Azt vizsgálják, hogy az ingatlantulajdonosok, illetve használók rendelkeznek-e a vonatkozó önkormányzati rendelet értelmében kötelező hulladékelszállítási szerződéssel.

Az érintett rendelet hatálya kiterjed városunk közigazgatási területére és azon belül:

  • minden jogi és természetes személyre,
  • jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetre, társaságra,
  • állampolgárok és jogi személyek alkalmi és állandó társulásaira,
  • továbbá valamennyi ingatlanra, ingatlantulajdonosra, használóra és a köztisztasági közszolgáltatóra.

Akik az érintettek közül nem kötötték meg a tulajdonukban, használatukban lévő ingatlanra az említett szerződést, azok 2021. október 31-ig tegyék meg, ellenkező esetben – a vonatkozó, közösségi együttélés alapvető szabályairól szóló rendelet alapján – ügyükben közigazgatási eljárás indul, és a kiszabható bírság elérheti a 200 ezer forintot.

Mint ismert, márciusban a TEVÖ kezdeményezésére, több szervezet összefogásával önkéntes szemétszedés zajlott Pilisvörösvár több pontján, amelynek köszönhetően jelentős mennyiségű hulladéktól, illetve hordaléktól szabadult meg a város. Ugyancsak tavasz első hónapjában érkezett a hír, hogy több mint 17 millió forintot nyert Vörösvár egy, az illegális hulladéklerakók felszámolását célzó pályázaton. Az összeg révén egy napelemmel működő kamerás védelmi rendszer is kiépülhetett. Szintén tavasszal jelentette be a városvezetés, hogy létrehozzák az úgynevezett szolidaritási számlát, amelyen keresztül olyan ügyeket lehet támogatni, amelyek Pilisvörösvár fejlődését szolgálják. Az első ilyen ügy a fenti problémára, vagyis Pilisvörösvár megtisztítására fókuszál. Ezeken felül jelentős mennyiségű, évtizedek alatt felhalmozott szeméthegy felszámolása kezdődött meg a Kálvárián a nyár derekán, illetve a városgazdák is több esetben szállítottak el illegálisan lerakott – zömében kommunális – hulladékot a külterületekről, de még a köztéri kukák mellől is. 

Pilisvörösváron egyébként közszolgáltatóként a Depónia Hulladékkezelő és Településtisztasági Nonprofit Kft. végzi a települési hulladék gyűjtését, ha szükséges, az alábbi elérhetőségeken tudják felvenni a kapcsolatot ügyfélszolgálatukkal:

https://www.deponia.hu/, Tel.: 06-22-507-419, email: ugyfel@deponia.hu

A szerződéskötéshez szükséges igénylőlapot, valamint a vonatkozó rendeleteket és kapcsolódó információkat megtalálják csatolmányként. 

Kapcsolódó linkek / dokumentumok
Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []