Vörösvári Újság Online

„Nem múlnak õk el, kik szívünkben élnek”
Megemlékezés a Hõsök napján

Önkormányzata és a Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat megemlékezõ ünnepséget tartott a Hõsök terén a Magyar hõsök napja alkalmából.

Az ünnepségen beszédet mondott Grószné Krupp Erzsébet polgármester és Sax László, a kisebbségi önkormányzat elnöke, közremûködött a Német Nemzetiségi Fúvószenekar, a Német Nemzetiségi Vegyes Kórus és Fetter Dávid, aki Bartis Ferenc „És mégis élünk” címû versét szavalta.

Grószné Krupp Erzsébet polgármester ünnepi beszédében kiemelte, milyen fontos az, hogy gyermekeink, unokáink is megismerjék a múltat és azoknak a hõsöknek az igaz történetét, akik életüket áldozták a hazáért.

„A magyarság hosszú, nehéz történelme során, különösen a honfoglalás és Szent István király ezer esztendõvel ezelõtt történt államalapítása óta a haza megszámlálhatatlan fia és leánya harcolt fegyverrel vagy anélkül Magyarország, a magyar nemzet védelmében, illetve vállalt vértanúságot a hazáért. Tetteik nagyban hozzájárultak ahhoz, hogy fennmaradt a magyar nemzet és a magyar állam. A Magyar Köztársaság Országgyûlése kötelességének érzi, hogy tisztelettel adózzék azok emléke elõtt, akik a vérüket ontották, életüket kockáztatták vagy áldozták Magyarországért” – idézte a szónok a Magyar Hõsök Emlékünnepérõl szóló 2001. évi LXIII. törvény szövegét, majd így folytatta:

„Ha beleolvasunk a törvény elfogadását megelõzõ parlamenti vita jegyzõkönyvébe is, tapasztalhatjuk, hogy a honatyák egy részének aggályai voltak ezen újra bevezetett, magasztos ünnep dátumával kapcsolatban. Május utolsó vasárnapja ugyanis hagyományosan a gyermeknap is. Én nem érzek ellentmondást abban, hogy e két ünnepet egy napon ünnepeljük, hiszen egymásból szervesen építkezõ, legbelsõnkbõl fakadó ünnepekrõl van szó: múltról és jövendõrõl. A küzdelmes, áldozatos és sokszor fájdalmas múltról: hõseinkrõl, és e megélt, megszenvedett múlt nélkül nem létezhetõ jövendõrõl: gyermekeinkrõl.

Kiváló alkalom arra ez a kettõs töltésû nap, hogy kézen fogjuk gyermekeinket, unokáinkat, és egy boldog, játékos délelõttöt töltsünk velük a Vidámparkban, az Állatkertben, a Vajdahunyadvár romantikus kulisszái között, és hogy közben elsétálhassunk a Hõsök terének robosztus bronzalakjai elõtt és tiszteleghessünk mindazon hõsök elõtt is, akiknek ma létünket, szabadságunkat, nemzeti nagyságunkat köszönhetjük.”

A polgármester asszony beszédének második részében nem általánosságokban beszélt a hõsökrõl, s a dicsõ múltról, hanem három egykoron élt és hõsi halált halt vörösvári sorsán és tettein keresztül tisztelgett mindazok emléke elõtt, akik vérüket, életüket áldozták hazánkért. E három hõsünk az elsõ világháborúban szerencsétlenül járt Fetter János, a második világháborúban, a Doni-fronton elesett Bruckner József, és az 1956-os forradalom és szabadságharc vérzivataros napjaiban meggyilkolt Fedor Lajos.

Beszédének végén a polgármester asszony Juhász Gyula Consolacio (vigasztalás) címû versét idézte, majd virággal köszöntötte a hõsök hozzátartozóit: vitéz Fogarasy-Fetter Mihályt és Pesti Imrénét. Vajda Sándornét – aki betegsége miatt nem tudott eljönni a megemlékezésre – az ünnepség után személyesen kereste fel otthonában.

Sax László, a Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat elnöke német nyelven köszöntötte az ünnepség résztvevõit, a hõsök emléke elõtt pedig egy német (Johann Baumstark: Beim Kriegerdenkmal) és egy magyar nyelvû (Müller Gábor: A honvéd sírja) vers felolvasásával tisztelgett.

Az ünnepi megemlékezések után Grószné Krupp Erzsébet polgármester és Sax László, a Német Nemzetiségi Kisebbségi Önkormányzat elnöke megkoszorúzta a hõsök emlékmûvét, az ünnepség résztvevõi pedig egy-egy szál virággal tisztelegtek az elesettek emléke elõtt.

In die Ferne ziehts uns wieder -
Traurig wird's uns im Gemüt -
Zu den Gräbern unserer Krieger.
Wo kein einzig' Weilchen blüht,
Die Ort einsam und verlassen,
Nicht gepflegt von milder Hand,
Jene Leiber still umfassen,
Die gefallen für's Vaterland.

Deshalb eilten wir, zu pflücken
Blüten zart und himmelblau,
Den Gedenkstein auch zu schmücken,
Die dort ruh'n auf fremder Au'.
Wollen Sie mit Tränen gießen,
Liebevoll in Dankespflicht,
Dass Sie heut' und ewig sprießen -
Unsere Vergissmeinnicht.

Schlummert sanft, ihr morschen Leiber,
Ruhet Leid und Qualen aus,
Bis dereinst die Heldengeister
Führen auch in's Vaterhaus.
Bis dereinst die Heldengeister
Führen euch in's Vaterhaus.
Bis die Engelscharen haben
Euch Geführt an ihrer Hand,
Aus der Fremde, wo ihr begraben,
In das ewige Vaterland.

Nem múlnak õk el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Õk itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derûs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek õk tovább, szûz gondolatként.

1890-ben született, Pilisvörösvárott. Géplakatosként dolgozott a bányában. Jókedvû, vidám ember volt, mindenki kedvelte. 1911-ben Polában bevonult a haditengerészethez. A Meteor, az Erzherzog Friedrich és a Gamma nevû csatahajókon szolgált matrózként. A világháború kitörése bent érte a tengerészetnél. 1916-ban megházasodott. A feleségét, Máriát mindenki ismerte Vörösváron, aki szülésznõként több mint 6000 gyermeket segített a világra. A sors kegyetlen iróniája, hogy Fetter János sohasem láthatta 1917 májusában született kisfiát.

Éppen az õ látására indult volna október 10-én haza szabadságra, az elõtte való nap azonban Albánia partjainál egy tengeri akna hatástalanítása közben társaival együtt szörnyethalt. A hõsi halált halt tengerész felettese a következõ levelet küldte az özvegyen maradt feleségnek:

„Tudatom, hogy férje többedmagával járt szerencsétlenül és azonnal meghalt. Férje holmiját összecsomagoltuk és elküldtük a Szigetvár hajóra, ahonnan Önnek kézbesíteni fogják. A napokban postautalványon 354 koronát fog kapni, mely összeget kiskorú gyermekének gyûjtöttük. Az adakozók tisztek és férjének volt társai. Mellékelve küldök egy fényképfelvételt, mely a szerencsétlenség helyét ábrázolja. Egy fõhadnagy csinálta és sokszorosította, és az Ön gyermeke javára adta el. Innen gyûlt össze 250 korona; a még küldött korona koszorú-megváltásból ered. Használja fel a küldött összeget gyermeke javára belátása szerint.

Fetter János holttestét a Szigetvár hadihajóval a Zelenika melletti Melinjébe vitték és 1917. október 11-én itt temették el.

Özvegy felesége soha többé nem ment férjhez, egyedül nevelte fel gyermekét, aki felnõve harcolt a második világháborúban, s a doni fronton tanúsított bátor helytállásáért lovagkeresztet kapott. Ma városunk egyik legmegbecsültebb tagja, díszpolgára: vitéz Fogarasy-Fetter Mihály, aki nemrég ünnepelte 87. születésnapját.

A Don-kanyarban halt hõsi halált, a világtörténelem eddigi legesztelenebb és legpusztítóbb háborújában, a II. világ-háborúban.

1942. szeptember 10-én a fiatal, frissen besorozott katona a kõszegi laktanyában a következõ levelet írja szüleinek, Pilisvörös-várra:

„Kedves Szüleim! ...Most az ember úgy van itt, mint egy bolond. Mindig csak hazagondol. Az esze nincs máshol, mindig csak otthon. …azt hiszem, én már örökre lemondhatok az otthonomról, s hogy még egyszer viszontlássalak benneteket, s megkóstoljam az édesanyám fõzte jó ételt, az õ általa sütött kenyeret, az otthoni jó gyümölcsöt. Nem hallom többé az édesanyám hangját, nem látom többé a jóságos arcát, két dolgos kezét, amivel sokszor megvert, de amit meg is érdemeltem. Nem hallhatom már többé az édesapám jóra intõ szavát, amire én sokszor nem hallgattam, s amit megbántam nagyon.

…Jövõ héten 18-án indulunk innen, Kõszegrõl a menetszázadunkhoz. …kedves Szüleim, ha jó szívvel vagytok hozzám, ne feledkezzetek meg rólam, és imádkozzatok értem, hogy újra viszontláthassuk egymást. Én sem feledkezem meg rólatok, imádkozni fogok sokat, hogy Pilisvörösváron viszontlássuk egymást.

Sokszor csókollak titeket, és küldöm üdvözletemet mindenkinek: Jóska.”
Egy héttel késõbb Bruckner József elindult a doni frontra. Soha többé nem látták õt viszont, még egy lapot sem kaptak tõle. Szülei – miután nem kaptak tõle életjelet – a Vöröskereszt segítségét kérték megtalálására. 1944. január 12-én kapták meg a választ: Bruckner József

Bruckner József fiútestvérei közül György és Rudolf szintén megjárta a frontot. György orosz, Rudolf amerikai fogságban érte meg a háború végét. Ma mindketten Németországban élnek. Leánytestvérük – Vajda Sándorné, Annus néni – a család ma egyetlen Vörösváron élõ tagja.

1956-ban halt meg Budapesten. Az 1956-os forradalom és szabadságharc egyetlen vörösvári áldozata õ. Húszévesen halt hõsi halált.

Csendes, szerény, visszahúzódó fiatalember volt, olyan, aki a légynek se ártott. 1956 magasztos és vérzivataros napjaiban ezt a halk szavú, otthon ülõ fiút szülei mégsem tudták otthon marasztani. Vette a kabátját, és egyik társával együtt két nappal a végzetes orosz támadás megindulása elõtt Budapestre távozott. Egy héttel késõbb holtan találtak rá a Palace Szállóban, nem messze attól a helytõl, ahol a legsúlyosabb harcok folytak.

Fedor Lajos nõvére, Erzsi néni így emlékezik vissza arra, hogyan hozták haza öccsének holttestét az ostromlott Budapestrõl:

„Amikor megtaláltuk a helyet, ahol Lajost eltemették, szólni is alig tudtunk. Zokogva álltuk körül a sírhantot. Késõbb odajött hozzánk egy férfi és bemutatkozott: a közelben lévõ Palace Szálló igazgatója volt. Kérte, hogy kövessük õt. Elvezetett minket a Palace Szállóba, ahol Lajost megölték. Elmondta, hogy amikor a harcok elcsitultak, bejött megnézni, hogy milyen károk érték az épületet. A lift mellett megtalálta Lajos személyi igazolványát, õt magát pedig lent a liftaknában. A testét két géppisztolysorozat lyuggatta át. Az igazgató egy ládába fektette a holttestet és elszállította a Rákóczi térre. Õ maga temette el, személyesen. A téren lévõ emberek segítségével kihantoltuk a ládát, a kordéra fektettük és hazavittük. November 20-án hatalmas tömeg gyûlt össze a vörösvári temetõben. A nemzetõrök sortüze mellett Marlok István plébános temette el az öcsémet. A következõ évben sírkövet állíttattunk a sírra a következõ felirattal:

Meghalt a hazáért. Fedor Lajos. 1936. V. 11. – 1956. XI. 8. Korai elmúlásodat fájdalmasan siratjuk. Sajgó szívünkben õrizzük emlékedet.”

Pesti Imréné, született Fedor Erzsébet – Erzsi néni ma Pilisszentkereszten él, onnan jár át idõrõl idõre a vörösvári temetõbe, mártírhalált halt testvérének sírjához.