Vörösvári Újság Online

Óvodabezárás és -felújítás
– avagy erkölcsös dolog-e igennel szavazni az óvoda bezárására, majd pedig egy cikket írni és tiltakozni az ellen?

Rögtön az írásom elején szeretném leszögezni, nem támogattam és nemmel is szavaztam a Szent István utcai óvoda bezárására (hivatalosan: feladatainak átadására), mert egyetértek a Vörösvári Újság májusi számában megjelent, Biró Benjamin és Keszthelyi László képviselõ által írt cikkel abban, hogy városunk közepén szükség lenne egy óvodára. De mélységesen felháborít, hogy egy felelõs képviselõ, ebben az esetben Keszthelyi László gyakorlatilag igennel szavaz az óvoda bezárására (hivatalosan: feladatainak átadására), majd pedig tiltakozik ellene. Bort inni és vizet prédikálni, hergelni a vörösváriakat úgy, hogy közben nincs is rá semmilyen alapja, finoman szólva is felelõtlen.

Véleményt változtatni lehet, de pálcát törni azon képviselõk feje felett, akikkel korábban egy véleményen volt, megint csak felelõtlen és abszolút nem szolgálja a város érdekeit.

1. A Képviselõ-testület megszavazta a 2004. évi költségvetést, melyben szerepel, hogy 30 millióért értékesíteni kívánjuk a Szent István úti óvodát. Akkor a képviselõ úr megszavazta a költségvetést, nem tiltakozott ellene.

2. Hosszú vita folyt arról, hogy a Szabadság úti óvoda terveit melyik építész készítse el. Több milliót költött a város a tervek elkészítésére. A testület megszavazta a tervezést. Képviselõtársam akkor sem tiltakozott.

3. A Szent István úti óvoda feladatainak ellátásával a testület határozatában bízta meg a Szabadság úti óvodát. (Ez a döntés egyenlõ az óvoda megszûntetésével.) Keszthelyi László nem tiltakozott, hanem megszavazta.

4. Ahhoz, hogy Szabadság úti óvodát felújítsa a város, hitelre lett volna szüksége. Ezt már a képviselõtársam nem szavazta meg. A Testület nem vett fel hitelt. (Itt jegyzem meg, hogy a fent említett cikkben az írók tudni vélték, hogy az OTP folyósítja majd a hitelt, igen magas kamatra. Keszthelyi László a határozati javaslatot valószínûleg elolvasta, abban az szerepelt, hogy a legjobb ajánlattevõvel kell majd megkötni a szerzõdést, tehát az OTP-vel való szerzõdésrõl szó sem volt. Arról már nem is beszélve, hogy a cikkben írt kamatok el sem hangoztak az ülésen. Megint csak ismételni tudom magam, lehetünk más véleményen, de a korrekt tájékoztatás fontos.)

Végezetül rátérnék a központi kérdésre: Fel kell-e újítani a Szabadság úti óvodát? Szerintem igen, még hitel felvételével is.

A felsorolt tényekbõl jól látszik, hogy a szülõk és az érintettek vélelmezhették, hogy a Testületnek az Szent István úti óvodát meg fogja szüntetni, hiszen elõkészítõ határozatok születtek róla. Ezért nagyon kevesen íratták gyermeküket oda.

Nagy hiba, hogy összevissza határozott a testület, mert bizonytalanságot szült. A képviselõ-testületnek elõre kell (kellene) gondolkodnia. Az összevisszaságnak az eredmény mindössze annyi lett, hogy kifizettünk egy csomó pénzt egy tervre, amibõl nem lesz semmi.

Többen arra hivatkoztak a képviselõ-testületi ülésen, hogy mikor a tervek elkészítését megszavazták, nem gondoltak arra, hogy ennyibe fog kerülni. Erre az a válaszom, hogy tudni kellett volna, hiszen olyan elõírásokat kell ma már betartani, ha felújításba kezdünk, amelyek elõre jelezték, hogy 100 millió körüli összegre lesz szükség. Csak két példát említek: a felújított óvodába kötelezõen lennie kell egy vasalószobának és megfelelõ méretû tornateremnek.

Ha mégis valamilyen csoda folytán újjáépül a Szabadság úti óvoda, akkor városunknak olyan dísze lesz, ahol a gyerekek jól fogják érezni magukat. De az is biztos, hogy el kell gondolkodni azon, hogy a város központjában szükség van egy óvodára, és ezért mindent meg kell tenni. Én optimista vagyok.

Itt az idõ, hogy bizonyos dolgokat a pilisvörösváriak, beleértve az új lakosokat is, észrevegyenek!! Mert nemcsak az önkormányzat, hanem minden EMBER segíthet.

Amit egy májusi vasárnap reggel láttam, az megdöbbentõ és elszomorító volt. Negyven év után két éve vagyok itthon, és járva az országot, a vasút- és fõútvonalak mellett mást sem látok, mint szemetet. De, hogy egy város kellõs közepén, két óvoda közötti téren is ez a látvány fogadjon, az „hihetetlen”!!!!

Akarunk ezen változtatni? Vagy beletörõdünk mindenbe?
Élünk a törvény adta lehetõségünkkel? Mert a tábla ott van, és én úgy látom, többször harmincezer forint hever a „szemétben”.

Szûkebb lakókörnyezetünk, a Bányatavak mellett fekvõ, ún. Halasdomb, és annak városunk Önkormányzata által rendkívül elhanyagolt, mostohán kezelt sorsáról szeretném értesíteni Önöket – és ha erre képesek vagyunk – szeretné(n)k változtatni „élve eltemetettségünkön” .

Azt, hogy itt a lakó- és üdülõingatlanok jelentõs részén még csatornázottság sincs, nem is részletezem. Ezzel még csak megbirkózunk valahogy. Nem halt még ki az EU-ban sem az emésztõgödör, és létezik a szippantás intézménye is... Viszont utcáink állapota még a belsõbb területek egy-két „mostohagyermekéét” is messze alulmúlja. Jómagam rendszeresen olvasom a város honlapját, és fájdalommal kell látnom, hogy környékünket a fejlesztési tervek még csak meg sem említik – sem a közeli, sem a távoli jövõben, azaz pihenõövezetként igen, de az itt lakók mintha nem is léteznének. Pedig mi, mint régi, és kevésbé régi, de állandó vörösvári lakosok, a városnak egyenrangú adófizetõi vagyunk, és még jóval többet is fizetünk szerencsésebb polgártársainknál azért, hogy itt lakhatunk (pl. idegenforgalmi adó hosszú évek óta, de mégis miért?).

A legelhanyagoltabbak közt van, amelyet a „kempingplázsba” szórakozás céljából érkezõ közönség fõleg a hétvégeken és ünnepekkor megcsodálhat: a Harcsa utca két oldalát elválasztó; a Bányató utca tavak közti közvetlen meghosszabbításában elterülõ földes keresztezõdés (itt egyébként az összes utca „földes út”). Az esõzések idején 20-30 cm mély kátyúk alakulnak ki itt percek alatt, mert ez a legmélyebben fekvõ pont. A jómódúak lakta, kiaszfaltozott, „fekvõrendõrös” Madárdombról levezetõ szennyvíz- és csurgalékvíz-csatornába természetesen ezt a mélypontot már nem kötötték be. A Harcsa utcában, és a környezõkben még vízlevezetõ árok sincs, szabadon hömpölyög lefelé télen olvadáskor a hólé, nyáron az esõvíz, mely felhõszakadá-sok idején csinos folyócskákat alkotva kénye-kedve szerint váj több tíz centis árkokat – akár az utcák kellõs közepén is. És innen kell az itt lakóknak, kinek gyalog, kinek kocsin hajnalban, vagy késõbb munkába járni és hazajönni télen-nyáron!

Javasolt lábbeli: gumi, vagy halinacsizma és terepjáró kocsi, utóbbi annak, akinek „futja” rá.

Emellett, és ilyen körülmények között is – kérem most ne csodálkozzanak tágra nyílt szemmel – utcánknak, a Harcsa utca déli oldalának jelentõs átmenõ forgalma van – Pilisszentiván felé az itteni „andráskeresztes” vasúti átjárón keresztül (csak zárójelben említem meg: kész csoda, hogy itt eddig több súlyos közlekedési tragédia nem történt!!!).

Bizony, mindannyiunkat a „sárga irigység” környékez, mikor látjuk, hogy egy centivel a vasúti átjáró után a szentiváni oldalon már csodálatos tüköraszfalt-burkolat, valamint a házakból kijövõ, aszfaltozott gépkocsikiállók fedik az utcát...

Átmenõforgalmunkat tarkítják a hatalmas munkagépek és teherautók, amelyek – fõképp nyáron – vastag porfellegeket verve árasztják el szobáinkat, udvarunkat az „európai szintû környezet- és egészségvédelem” jegyében.

Kétségtelen, elég sok a valóban „csak” üdülõ céljára használt ingatlan errefelé, de sokan lakunk itt úgy, hogy ez A LAKÓHELYÜNK, itt élünk-halunk, és szeretjük ezt a várost – még a leírt körülmények között is!

Kérem, kérjük, legalább gondolkozzanak el a fentieken, és adják kézzelfogható jelét, hogy tudják, hogy ez a nagyon hidegen-ridegen kezelt terület, és annak lakói is a városhoz tartoznak!

Tisztelt Képviselõ-testület!
Hosszas vívódás, gondolkodás, de fõleg hoszszas türelmi idõ (amit Önök kaptak) után úgy éreztem, hogy elérkezett az az idõ, amikor már a t. testületre ráfér egy kis építõ jellegû kritika.

Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy nagyon sokat tettek városunkért, sokat is dolgoztak, de talán nem mindig eleget, és nem mindig tették a jót jól.

Az elvárosiasodott polgár már csak ilyen. A jót, a munkát természetesnek tartja, és csak a rosszat hánytorgatja. Igen, nagy hibánk, hogy a természetesért nem dicsérünk, csak zsörtölõdünk...

A választások után kíváncsian vártam, hogy hol, miben, miként változik az a város, az az önkormányzat, amelynek élén egy asszony áll? Nos, a kezdeti lendület alábbhagyni látszik, megtorpant a képviselõ-testület. Vagy tán ez nem is megtorpanás? Sokkal inkább felejtés?

Elfelejtik, hogy honnan jöttek, elõtte mit csináltak, s hogy az elõzõ érában õk ugyanúgy zsörtölõdtek? Elfelejtették, hogy a képviselõ-testület kifejezésben a „képviselõn” van a hangsúly? Már ily rövid idõ után is felütötte fejét az az álláspont a t. testületben, hogy ha valaki szót emel, észrevételt tesz, akkor nem azt nézik már, hogy hogyan lehetne jobbítani. Nem, hanem sokkal inkább arra fordítják értékes idejüket, hogy azon elmélkedjenek, hogy vajon ki állhat a háttérben, ki súgott. (Lásd: Zbrás Pálné válasza ifj. Viola Jánosnak Vörösvár Újság 2004 április.) És lassan el fog jönni, (viszsza fog jönni) az elõzõ ciklus ideje: a régi viselt dolgok felemlegetése. Ez nagyon nem vetne jó fényt önökre.

Városunkban sajnos (a címet idézve) tavasszal sok csõtörés fordult elõ. A hibát el is hárították. A gond csak azzal van, hogy addig, míg az elõzõ és a jelenlegi önkormányzat rengeteg pénzt fordít az úthálózat kiépítésére, addig a Vízmûvek a felbontott burkolatot nem képes helyreállítani. A Kossuth utcában március idusán csõtörés volt. Az ünnepek és különbözõ technikai akadályok miatt négy napig hömpölygött a víz, egész a Hõsök teréig.

Hiba kijavítva, gödör betemetve, útburkolat elfelejtve. A mai állapot szerint a Kossuth utca két irányból zsákutca, mivel akkora gödör tátong a félbehagyott munka miatt, hogy az utcán végighajtani kocsival nem lehet, sõt kifejezetten balesetveszélyes, mivel az úttest keresztben át van szakadva. Mindez miért? Rá lehet fogni a Vízmûvekre, de én inkább a t. testületet kérdeném. Miért nem tudja az önkormányzat kikényszeríteni a Vízmûvektõl, hogy teljesítse a kötelességét? És nem csak a Kossuth utcában! Lassan oda jutunk, hogy kezdhetjük elölrõl az utcák aszfaltozását, mert megengedjük, hogy egyes cégek, vállalkozások packázzanak velünk, „városiakkal”, és teszik mindezt azért, mert a képviselõ-testület csak a nevében az?

Az Elektromos Mûvek tavasszal nekilátott a fák „szakszerû” gallyazásának. Mi történt a galylyakkal? Önök tudják? Nos, a munkájuk gyümölcse két-három hétig feküdt az utak mellett, a közterületen. Aztán az emberek megunva a várakozást, saját maguk behordták, és csináltak vele, amit tudtak, ott és akkor, amikor, mint általában városban szokás, majd mindenhol gázzal fûtünk. Marad az udvari égetés, ami ugye füsttel, szenynyezõdéssel jár.

A fanyüvõ emberek lelkes munkájuk során már odáig jutottak, hogy nem átallották egyenesen a kerítésen át, az udvarokra bedobálni a galylyakat, karnyi vastag ágakat. Miért? Miért nem ellenõrzi a testület az ilyen munkákat? Miért nem szerez érvényt a szerzõdéseknek?

Emlékeim szerint a Rumpold-Bicske Kft.-vel szerzõdést kötöttek a közterület takarítására. Ha az ELMÛ nem is, de õk miért nem teljesítették a feladatukat? Miért is? Talán azért, mert õk csak a közterületért felelnek? Hát igen, igen, a kertekbe bedobált ágak már nem közterületen vannak.

Ez kérem parkolópálya. Mint ahogy a parkolást sem lehet megoldani. Nem lehet? Nem tudják? Nem akarják? Ki tudja. Hol, mikor szerez érvényt a t. testület a rendeleteknek, mely szerint vállalkozás, üzlet csak úgy, csak ott, csak akkor mûködhet, ha van megfelelõ parkolóhely? És van? Nincs! Nekik nincs, de mûködnek, léteznek. És mi polgárok vállaljuk, a rizikót, a tilosban parkolást, vagy fizetjük a parkolási díjat, hogy ezen üzletek pénztárcáját telerakjuk. Megoldás? Van! Lenne, csak körül kéne nézni, és érvényt kéne szerezni a rendeleteknek, melyek mindenkire nézve kötelezõ érvényûek.

Ott van a postánál a parkoló. Miért nem lehet megoldani, a Kolossy téri parkoló mintájára, hogy minden autós, aki leparkol, ingyen parkol, viszont a parkolójegyét lepecsételteti abban az üzletben, ahol vásárolt – s mely üzletnek amúgy is kellene parkolóval rendelkeznie – (lásd be nem tartott, illetve tartatott rendelkezés) – és az így a parkolási társaság által megõrzött lepecsételt jegyek alapján a hét végén vagy hónap végén az érdekelt üzletek látogatottságuk arányában utólag térítik meg a parkolási díjakat? Hiszen ne felejtsük el, az üzletek érdeke, hogy a vásárlók betérjenek hozzájuk. És miért nem lehet a város többi területén kialakítani hasonló elvek szerint mûködõ parkolókat, és azt miért nem üzemelteti az önkormányzat? Úgy látszik, és ez országos jelenség, hogy az autós társadalommal mindent meg lehet tenni. Lásd útadó, súlyadó, és különbözõ számtalan teher. És mit kapnak az autósok a pénzükért?

Tilalmat, rendeleteket, parkolási díjat, adókat, gödröket, kátyúkat. És fizetnek, fizetnek, fizetnek.

Miért? Mert a magyar autós egy különleges „állatfaj”. De ezt az állatfajt védeni kell. Védeni, mert akkor ad tejet, akkor fejhetõ! És ez már Önökön is múlik T. Testület, hiszen e tej egy részét Önök fölözik le!

Etetni kell az embereket, de nem kátyúval, temetetlen, aszfaltozatlan gödrökkel, hanem inkább gödrök, kátyúk eltüntettetésével, ésszerû parkolási rend kialakításával, mindenkor, és mindenkire egyformán érvényes rendelkezésekre, törvényekre. Nem kell megijedniük, nem kell félniük az elõzõ éra esetleges megjegyzéseitõl. Mert tudniuk kell, hogy attól, mert ha mindenki egyenlõ a törvények elõtt, és nem „egyenlõbb” akkor az attól még nem kommunizmus. Nagyon jó ötlet, elképzelés a sportcentrum, szabadidõ központ, vízi vidámpark. De van rá szükség ilyen rendezetlen körülmények közt? Mert ki fogja fenntartani, ápolni, gondozni. Mondják most önök, hogy majd az üzemeltetõ. Így legyen. De mi van akkor, ha a tulajdonost csak a tej lefölözése érdekli. Ki védi meg az érdekeinket. Most gondolom, azt mondják, hogy hát Önök, a T. Testület. Remélem. Csak hát Hölgyeim, Uraim ahhoz, hogy ezt elhiggyük, ahhoz bizonyítaniuk kéne. Bizonyítani a Vízmûvekkel, az ELMÛ-vel a Rumpold Kft-vel, az üzletekkel, vállalkozásokkal szemben. És nem ártana, ha már most gondolnának arra, hogy a létesítendõ szabadidõ-komple-xumot sok vendég és sok autós fogja felkeresni.

Már a tervezésnél gondolni kell a parkolásra, és jó lenne, ha az a rendszer úgy lenne kialakítva, hogy a vendégek részére a parkolás ingyenes legyen, mert hát a szabadidõ centrum is csak megfelelõ számú parkoló megépítése után üzemeltethetõ.

Már ha Önök is úgy gondolják, hogy a törvények mindenkire vonatkoznak, és ha Önök valóban minket képviselõ képviselõk! Mert vészesen fogy az idõ, fogy az idejük. És azok a képviselõk, akik az idõ múltával elfelejtették, hogy honnan jöttek, azok azt veszik majd észre, hogy visszatértek hozzánk a néphez, és beállnak (visszaállnak) a morgolódók táborába, akik szót emelnek az önkormányzat „puhasága” ellen.

Tisztelt Képviselõk! Önöknek nem csak a „kis embereket” kell megregulázni, hanem kivont karddal merni kell kiállni a választóikért, merni kell szembeszállni a „multikkal” is.

Emlékeztetni kell õket, hogy nem mi vagyunk õ értük, hanem õk vannak értünk, õk szolgálnak minket. És bár lehet, hogy fájdalmas a felismerés, de ez az önkormányzatra, a képviselõkre is érvényes megállapítás.

De hogy dicsérjek is, el kell mondanom, hogy az elõzõ ciklushoz képest pozitív a szemléletváltozás, rengeteg, és mérhetõ a fejlõdés, a haladás, amiért köszönet, és tisztelet illeti Önöket. De nem elég! Petõfi Sándor szavaival szólva: „Még kér a nép, most adjatok neki..”

(A tények kedvéért: az olvasói levél kézhez vétele után néhány nappal, június 15-én az útfelbontások le lettek aszfaltozva – a szerk.)

Bármennyire is fájó hallani a gazdagoknak, de az emberek többsége nem szereti õket. Ezt egyszer és mindenkorra tudomásul kell venniük. A szegénységrõl beszélni a 80-as évek végéig nem volt szabad. Egy KSH-felmérés szerint Magyarországon napjainkban 3 millióan élnek a létminimum alatt, és a szegények száma egyre nõ. A romló lakáskörülmények, az egyre alacsonyabb életszínvonal, az öregedõ nemzet, a fokozódó munkanélküliség valós társadalmi jelenségek. Az elszegényedõkhöz lassan csatlakozik az egykori középosztály. Az emberek többsége alig tudja fizetni a számláit. Minden méregdrága lett: a gyógyszer, az élelmiszer, a közlekedés, a lakbér, az energia, az orvosi ellátás. A feszültség, az utálat a szegények és gazdagok között fokozódik. Hiába védekezik a gazdag: „én munkát adok, én jó ember vagyok!” Ezzel szemben alamizsnát ad és kõkemény rabszolgamunkát, akinek pedig nem tetszik, annak fel is út, le is út.

Szerencsére különbséget lehet tenni azok között, akik fáradságos munkával, hosszú évek alatt tisztességesen keresték meg vagyonukat, és azok között, akik csalással taktikával, mások kihasználásával, esetleg közpénzek felhasználásával lettek milliomosok, milliárdosok.

Az utóbbiaktól az is kitelik, hogy a törvény õreit is befolyásuk alatt tartják, és a jogi kiskapuk is nyitva állnak elõttük. A törvények sok esetben nem vonatkoznak rájuk, de személyiségi jogaikra nagyon érzékenyek.

A tisztességesen gyarapodók felkarolják az elesetteket, adakozóak, együttérzõek a lemara-dottakkal, sõt felkarolják õket. Hazánk nagy mûvészei, feltalálói, kutatói, akik bár tehetõsek, de a nemzet érdekeit szolgálják, nevükkel jó hírünket viszik a világba, s nem csupán saját zsebeiket tömik.

Az önzés, a pénz utáni mohó vágy mások földbetiprása által nem ismer határokat a harácsoló gazdagoknál. A pénzen kívül minden más jelentéktelenné válik számukra. Beszélhet az ember szeretetrõl, jogról, kötelességrõl, értékrõl és értékrendrõl, süket fülekre talál. Az ilyen típusú emberek egyedül a pénz szagára mozdulnak. Kizárólag az érdekli õket, mit lehet megvenni, megszerezni bármi áron, de lehetõleg áron alul. Távol-keleti egzotikus álomutazások, szilveszterei bulik milliókért. Drága autócsodák a család összes tagjának, lehetõleg évente.

Lakásaikban minden, ami drága és csillogó, pezsgõfürdõ, rálátással a házimozira, jacht az Adrián, búvárkodás a Vörös-tengerben, nyaraló Cipruson, de a legrosszabb esetben feszített víztükrû medencében koktélozás...

Ó, ti szegény gazdagok! Féltek? Remegtek? Nincs egy nyugodt éjszakátok? Égig érõ kerítésekkel veszitek körbe magatokat a kíváncsi szemek elõl? Lehet, hogy meglopnak! Lehet, hogy szétesik a családotok! Barátaitok csak szekértolók, akik árgus szemekkel figyelik, mikor esik le egy kis morzsa asztalaitokról!

Ó, ti szegény gazdagok! Nem tudjátok, mi a boldogság! Nem tudjátok, mikor kell megállni a pénzhajszában, nem tudtok gyönyörködni az Isten teremtette világban, s hálát adni mindenért. Sajnálunk benneteket!

Olvassátok ezt a spanyol mondást: „Ha égbe akarsz emelkedni, le kell szállnod, míg eléred a szenvedõt és kezet nyújtasz a szegénynek.” De ti ezt úgysem értitek!