Vörösvári Újság Online

1946
Február. Megindult a környéken a magyarországi németek „hazatelepítése”. A II. sz. „Kitelepítési Bizottság” mûködése folytán sorra haladtak át Pilisvörösváron a kitelepítõ vonatok. A kitelepített községek sorrendje: Békásmegyer, Budakalász, Csillaghegy, Pomáz, Csobánka, Üröm, Pilisborosjenõ, Solymár, Pesthidegkút, Nagykovácsi…

Március közepén érkezett Pilisvörösvárra az ún. „II. sz. Kiíró Bizottság”. 4900 kitelepítendõ személyt írt össze (melybõl legfeljebb 10% lett volna mentesíthetõ). A lista kifüggesztésére nem került sor. Pilisvörösvár és Pilisszentiván lakosainak kitelepítését elhalasztották bizonytalan idõre.

Ápr. 16. Schön Mátyás kõmûvesmester, építési vállalkozó és Wohl Péter ácsmester ingyen helyrehozta a Kálvária kápolnáját, melynek tetõszerkezetét az orosz megszálló hadsereg az ostrom folyamán elvitte.

Május 5. Processióval mentünk Mária-remetére, több mint 1000 résztvevõvel. Mária-remetén a szentmisét mondotta és a szentbeszédet tartotta Mindszenthy József bíboros hercegprímás. Mikor a körmenet résztvevõi visszafelé jövet a Bányatelepen levõ „Munkás Otthon” elé értek, a „Munkás Otthon”-ban felállított megafonon keresztül Feldmann Lajos M. K. P. ker. titkár a processió feletti nemtetszését nyilvánítva, a körmenetet fenyegetésekkel és politikai jelszavakkal megzavarta.

Május 6. A délutáni órákban ismeretlen tettes a sekrestyébe hatolt, ott nyilvánvalóan bosszúálló szándékkal összeszabdalt egyházi ruhákat. (…) A sekrestyébõl a templomba hatolt, magához vett 6 db miseámpolnát, a tabernákulumot kulccsal felnyitva elvitt egy db cibóriumot, melynek fedõjét a tabernákulumban hagyta.

A lesújtó eset a még közömbösöket felrázta. Egész éjszakán át telt templom tartott könynyezve, imádkozva és énekelve engesztelõ szentségimádást.

A rendõrség a nyomozással komolyan bár foglalkozott, de eredmény nélkül. A hívek áldozatkészségébõl, önkéntes adományokból 90 milliárd (vélhetõen adópengõ – a szerk.) értékû (20 gr. arany) új cibóriumot vettünk. Közben a ministráns fiúk máj. 17-én a templom mögött alig elásott bádogdobozt találtak, benne az elrabolt áldoztató kelyhünkkel.

1947.
Nov. 1. A megyésfõpásztor Marlok István eddigi adminisztrátort nevezte ki pilis-vörösvári plébánossá.

Szept. A fakultatív hitoktatás bevezetésekor a pilis-vörösvári szülõk állásfoglalása: hitoktatást kér: 99,5%. Nem kívánt: 0,5%. (1 leány és 5 fiú szülõje).

(…) Szent János apostol írja elsõ levelében: A szeretetben nincsen félelem. Akiben félelem van, az nem lett teljessé a szeretetben. (1 Jn 4, 16). Ez pont errõl szól. Minél jobban szeretjük magunkat és a másikat, annál kevesebb lesz bennünk a félelem. Ez igaz az Istennel való kapcsolatunkban is. Amíg csak a félelmetes, ítélõ Isten képe él bennünk, addig félünk Tõle, parancsait is csak félelembõl teljesítjük. Mihelyt rádöbbenünk, mennyire szeret bennünket, megváltozik a helyzet. Igen, Isten szeret bennünket!

Keresi a kapcsolatot velünk. Ismeri érzékeny, fájó pontjainkat, és meg akar gyógyítani minket. Hogy jól értsük szavát, emberként szól hozzánk Jézus személyében. Hogy ne legyen félelmetes, nem Isten akar lenni, hanem ember. Lemondott mindenrõl, eszköztelen volt, csak szeretett. Ezért gyûltek köré mindazok, akik sebzettek voltak, és ezért utasították el Õt, akik magukat tökéletesnek tartották, mert betartották a félelmetes, ítélõ Isten parancsait. Jézusnak ezért kellett meghalnia. Félreismerték Istent. Nem hitték el, hogy mennyire tud szeretni. Nem Istennek volt szüksége Jézus áldozatára, hanem nekünk a szeretet e legteljesebb gesztusára. „Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért” (Jn IS,L3) - mondja Jézus. Õ így szeret minket. Nekünk viszont döntenünk kell. Vállaljuk sebzettségünket és Isten gyógyító szeretetét, vagy olyanok leszünk, mint a farizeusok. Egy távoli elérhetetlen, félelmetes Istenben hiszünk, akinek parancsait teljesítenünk kell. Ha ez nem sikerül, félünk haragjától, ha sikerül, büszkék vagyunk önmagunkra. És e büszkeség nevében újból keresztre feszítjük Õt.

A szeretetben nincs félelem. Mert a szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem is kevély. Nem tapintatlan, nem keresi a maga javát, nem gerjed haragra, a rosszat nem rója fel. Nem, nincsen benne félelem!

(Ujházy András: A szeretetben nincs félelem - Pilisvörösvár Ma, 1994. április)

Az igazi vallás nem észbeli vallás; de az igazi vallás nem ellenkezhet az ésszel.

Isten az a mindenség, amelynek részeként magunkat felismerjük.

Azért, hogy az ember nem ismeri fel és nem érti meg Istent, még nincs joga arra következtetni, Isten tehát nincs. A logikus következtetés csak az, hogy még nem képes Istent megismerni és felfogni.

Az ember az önmagában való elmélyedés bizonyos fokánál rábukkan Isten megismerésére.
Ha az ember felismeri és érzi lelkében az Istent, akkor felismeri és érzi a világ minden emberével való közösséget is.

Isten minden emberben jelen van. És nincs olyan lélek, amelyben az õ tudata fel ne ébredhetne.

Egy kedves emberünket szerethetjük emberi szeretettel is, de ellenségünket csakis isteni szeretettel szerethetjük.

A szeretet nem egy személy kizárólagos szeretete, hanem olyan lelkiállapot, amelyben készek vagyunk mindent szeretni; az az állapot, amelyben egyedül ismerhetjük föl lelkünk isteni eredetét.

Nem elnyomni kell az észt, ahogy a hamis tanítók hirdetik, hogy az igaz vallást megismerjük, hanem megtisztítani és megfeszíteni, hogy mindent, amit eléje terjesztenek, megvizsgáljunk vele.

Istent mindenki a maga módján foghatja fel. Isten törvényét azonban mindnyájunknak egyformán kell teljesítenünk.

Nincs hatalmasabb, mint az alázatos ember: aki szabaddá teszi magát saját énségétõl, az Istennel egyesül.

Aki az isteni erõ sugarát a világ legkisebb dolgában is felismeri, az magasztos felfogású és emelkedett törekvésû ember. Az ilyen ember becsüli önmagát. Megbecsüli a többi embert, és nem veti meg a kicsiny ügyeket, hanem isteni tisztelet tárgyának fogja tekinteni azokat.