 |
M.U.K
Jelen cikkünk március-áprilisi számunkból anyagtorlódás miatt maradt ki, de véleményünk szerint aktualitása ma is érvényes.
A címben közölt rövidítés annyit tesz, hogy márciusban újra kezdjük. 1957. év elején ez volt a jelszó, ami a szovjetek által a hatalomba segítet hordalékhadat halálra rémítette. Még ki sem hűltek a munkásokra leadott sortüzekben felhevült fegyverek, a karhatalmista alakulatok máris rámozdultak az un. „ellenforradalmárok" begyűjtésére, a MUK megelôzése céljából. Ilyen akciókról - egyébként - Horn Gy. is beszámolt önéletrajzi írásában, ahol megemlítette, hogy Buda környékén végzett karhatalmistaként „begyűjtési" munkát. Annak érdekében, hogy virágnevű szkeptikus baloldaliak ne vonják kétségbe szavaim igazát (amire rendkívül kényes vagyok) egy szemtanú visszaemlékezéseit szeretném közölni az 1957. márc. 12-i pvári razziáról. Ez a szemtanú én magam vagyok, persze nem résztvevője az akciónak, hanem egyik szenvedő alanya. Akkor én 13 éves kiskamasz voltam. Éjféltájban zörgették meg verandánk ajtaját. Nem állítom azt, hogy Horn Gy. személyesen is „vendégünk" volt, amikor nyolc szedett-vedett ruházatú dobtáras fegyverzetű alak özönlötte el a lakásunkat. Ilyen vattakabátot azelőtt csak a gépállomás traktoristáin láttam. Sokan voltak, mindanynyian be sem fértek a lakásba. Házkutatási paranccsal érkeztek, enyhén széttúrták a lakást, majd szelíden, szinte kultúrált hangon szóltak apámhoz: „Na, öltözzön jóember, velünk jön!" A házkutatási cirkusz csak a megfélemlítést szolgálta, mert miután eltávoztak, örömmel mutattam meg a még rettegő anyámnak rejtekhelyemet a falióra tetejét, ahol a forradalom alatt beszerzett röpcéduláimat gyűjtöttem nemcsak szín szerint, hanem tartalom szerint is szortírozva. És hogy a huzat le ne vigye a lapokat az óra tetejéről, nyomatékul rátettem egy géppuska-, két puska- és egy marék géppisztolytöltényt is. Anyám, aki praktikus asszony volt, először jól pofon vágott, majd megsemmisítette azokat a „tárgyi bizonyítékokat", amelyek alapján apám ellenforradalmárként akár éveket is kaphatott volna. Azon az éjszakán több tucat embert hurcoltak el Vörösvárról. Közös bűnük az volt, hogy részt vettek a község rendjének fenntartásában és gondoskodtak élelmiszerrel történő ellátásában. Vörösváron a forradalom alatt még egy pofon sem csattant. Nem úgy utána, a megtorlás napjaiban! Az elhurcoltak némelyikét (így apámat is) néhány nap múlva bántatlanul hazaengedték, de sokukat megverték, sokuk hetekig, hónapokig „maradt benn". Legtovább J. L. Bácsi, akinek „bűnlajstroma" hatalmas volt. Ő volt a Forradalmi Bizottság elnöke, a háború előtt leventeoktató volt, de legnagyobb „bűne" az volt, hogy szerepelt egy fotón, amelyen forradalmi lázban égő fiatalok éppen a hazánkat megszálló szovjetek emlékművét borítják le. Máig is kíváncsi vagyok arra, ki készítette a fotót és ki juttatta el a „begyűjtő" hatóságokhoz. Még inkább kíváncsi lennék arra, hogy ki állította össze a listát a begyűjtendő személyekről. Sejtéseim vannak. Azok voltak, akik a forradalom idején gyáván elbújtak, majd a szovjet tankok füstfelhőitől felbátorodva visszatértek hivatalukba és a hatalomba. Nem tudom elképzelni azt, hogy a listaszerkesztői munkából kimaradhatott a tanácselnök, a tanácstitkár, a rendőrparancsnok és jó néhány lihegő pártaktivista, aki érdemeket akart szerezni. A listaszerkesztőknek nem volt könnyű dolguk ebben a békés, higgadt polgárok lakta községben. A Forradalmi Tanács tagjain kívül rutinszerűen vitték a falu „kulákját," annak fiát, vittek egyetemistát, értelmiségit, munkást, parasztot. Az eseményekkel kapcsolatban, szintén személyes emlékem kapcsán, beszámolhatok egy tragikomikus történetről is. B.V. elhurcolt a kihallgatása után, miután aláírta a jegyzőkönyvet, azt a parancsot kapta, hogy mehet. És B.V. ment. Nem zavarta őt az, hogy nem kapta vissza a cipőfűzőit, a nadrágszíját, ő határozott lépésekkel végigment a folyóson, majd kiment a kapun. Magabiztossága láttán az akkortájt toborzott szedett-vedett mindenfélék nem is gyanították, hogy most valaki éppen szökik. Főleg azért nem, mert a „szökevény" maga sem tudta. B.V. Hazautazott és még aznap értesítette a sorstársai hozzátartozóit az Aradi utcában történtekről. így értesültem apám sorsáról B.V. elmondása nyomán. B.V. hiánya két-három nap után tűnt fel az elvtársaknak, ekkor újra elvitték, az Aradi utcába. Csak a tájékozatlan olvasók kedvéért jegyzem ide, hogy a „begyűjtő intézmény" az Andrássy u. 60. (Terror-háza) tőszomszédságában van. Az elhurcoltak többsége már nem él. Többen még ma is félnek. A fent leírt pufajkás akció nem hasonlítható a mosonmagyaróvári, a Kossuth-téri, a salgótarjáni és egyéb akciókhoz, de akik elszenvedőik voltak, azoknak ez is életre szóló „élmény" volt. Falunk történelme tele van az általam itt hézagosan leírt, sokak által még ma is tabunak tartott eseménnyel. Nem ártana, ha ezekről az eseményekről írásbeli feljegyzések készülnének a későbbi korok történetírói munkájának megkönnyítése céljából. Tudnék néhány témával is szolgálni az erre vállalkozóknak: „Két t.sz.cs. szervezés igaz története Vörösváron", „A munkásőrség először trappol végig a vörösvári Fôúton", „Tanácselnök-kijelölés 1984-ben Vörösv", stb.
Pvár, 2002. március idusa
Szauter Rudolf
Határszemle
Pilisvörösvár külterületén 2002. május 15-től 16-ig a Budakörnyéki Földhivatal határszemlét tart. Felhívjuk a termőföldek tulajdonosait és használóit, hogy termőföld hasznosítási kötelezettségüknek tegyenek eleget. A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény értelmében „A használó - választása szerint- köteles a termőföldet a művelési ágának megfelelő termeléssel hasznosítani, vagy termelés folytatása nélkül a talajvédelmi előírásokat betartani."
Heider László s.k.
jegyző
Felhívás!
a termőföldek hasznosítási kötelezettségére
A termőföldről szóló 1994. évi LV. Törvény 36.§(1) bekezdése kötelezően előírja valamennyi termőföld használója számára, annak hasznosítási kötelezettségét.
A használó köteles a termőföldet az adott művelési ág sajátosságainak megfelelő agrotechnikai eljárással hasznosítani, vagy termelés folytatása nélkül a talajvédelmi előírásokat betartani és a gyommentes kultúrállapotot fenntartani.
A hasznosítással kapcsolatosan előírt kötelezettségek betartását a földhivatalok rendszeresen ellenőrzik.
Aki neki felróhatóan a termőföld hasznosításával kapcsolatos kötelezettséget elmulasztja, az annak szankciójaként földvédelmi bírságot köteles fizetni, mely a termőföld aranykorona értéke ezerszeres szorzatának forintösszege.
A fentiek alapján felhívjuk a lakosság figyelmét a termőföldek hasznosítási kötelezettségének betartására, mely mindannyiunk közös érdeke!
Körzeti Földhivatal Vezetője
