 |
Piaci életkép(ek)
Amikor gyermekkoromban nagyapámék lovas kocsija kigördült az udvarból, merthogy a váci vásárba mentek a nagyszülők, az összes unoka megjelent a búcsúztatásukra, és sóvárogva néztük, hogy tűnik el a kanyarban az utolsó kerék. Milyen gyönyörű érzés volt várni őket!
Aztán megérkeztek, kifogták a lovakat, gondos tekintetük végigpásztázta a kis birodalmat. Nagyanyánk meglazította kendőjét, közénk ült még így ünneplőbe öltözve. Minek is sietett volna más ruhát ölteni, mikor ott voltunk mi, akik őket vártuk, s vártunk még valamit!
Lassan előkerült a kosárból egy kis medvecukor, néhány kincset érő apróság. Mit érdekelt minket nagyanyánk új bekecse, nagyapánk szép, fényes, új csizmája, míg tartott a rágcsálnivaló! Néha-néha felnéztünk rájuk, tátott szájjal hallgattuk úti élményeiket: mit miért lehetett cserélni a vásárban, kikkel találkoztak a nagy forgatagban, mennyi minden kapható, ha van pénz. Később mégis megcsodáltuk a csizmát, a bekecset, s a szép darabok bekerültek a szekrénybe a következő ünnepig. A szekrény sem volt ám akármilyen darab! Különösen az ajtaja, belülről! Házasságok, születések, elhalálozások, aztán földrengés, jégeső, árvíz, háborúk, forradalom... A család, a falu életének fontos állomásai. Ezt a csodát őrzöm gyermekkoromtól, ez ad gyakran erőt az élet nehéz perceiben.
Mindig szerettem a vásárokat, a piacokat. Fontos fórumai ezek a település életének. Vörösváron a 60-as években a Templom téren tartották a piaci napokat. Hetente kétszer is! Jól emlékszem Altbackerék, Wieszték, Manhertzék, Botzheimék zöldséges standjaira, a szeptember-októberi szőlő- és almavásárokra. A német (sváb) szó is gyakoribb volt akkor. Szívesen álldogáltam svábul beszélgető asszonyok mellett, s bár szavukat nem értettem, mégis sajátságos élmény volt számomra hallani a beszélgetéseiket.
Egyszer csak megszűnt a vörösvári piac. Nagyon hiányzott mindenkinek. Nem is csak az áru, hisz Vörösváron mindig mindent lehetett kapni, hanem a piac hangulata, sokszínűsége! A 90-es évek elején újra életre kelt. Ki ne ismerné Rásonyiné Marikát, mindig és mindenkinek segítő, lelkes tenniakarását?!
Az akaratból tett lett, s Marika szervezésében megszületett az MDF-piac. Hétről hétre nőtt, egyre többen látogatják. Igaz, a jellege kissé megváltozott, de így is nagyon szeretjük. Az eladók barátságosak, türelmesek, tanácsot adnak, megengedik, hogy válogassunk az áruban, itt-ott még alkudni is lehet! Akkor sem bántódnak meg, ha nem vásárolunk.
Kár, hogy kevés a zöldséges, a jó házi túró, a tejfel is eltűnt. De van sokféle méz, savanyúság, vágott és cserepes virág, olcsó bútor, ruha, rövidáru, edény, nagyon olcsó háztartási és tisztítószer. Szombatonként itt vannak a kecskeméti, balástyai, csengelei sertéstenyésztők; van kecske, baromfi, szóval gazdag a kínálat. Szívesen jönnek a környékbeli falvakból is, Piliscsabáról, Pilisszántóról, Pilisszentivánról, de még Pilisszentkeresztről is. Lehet, hogy újra megjelenik a nyelvi sokszínűség is? Bár úgy volna!
Nagy találkozások helyszíne a piac! Kora reggel „nyit", 11 órára kiürül a tér. Örömmel tapasztaljuk az utóbbi hetekben, - különösen a környéken lakók örülnek ennek - hogy a vásár után eltűnnek a papír- és dobozhalmok. Nincs, illetve sokkal kevesebb a szemét, mint korábban.
Köszönjük a piac gondozójának, fenntartójának, hogy ezt a fontos környezetvédelmi feladatot ilyen példásan látja el. Mindnyájan bízunk abban, hogy ami elkezdődött tovább fejlődik.
Kornovszki Janka (Hanni)
Háziasszony
