1/2011. ( I. 31.) önkormányzati rendelete
az Önkormányzat 2011. évi költségvetéséről
Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete az Alkotmány 44/A. §-a, az államháztartásról szóló 1992. évi XXXVIII. törvény 65. § (1) bekezdésében, valamint a Magyar Köztársaság 2011. évi költségvetéséről szóló 2010. évi CLXIX. törvényben foglaltaknak megfelelően az önkormányzat 2011. évi költségvetéséről az alábbi rendeletet alkotja.
1. §
A rendelet hatálya
A rendelet hatálya Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testületére, bizottságaira, az Önkormányzat önállóan működő és gazdálkodó, valamint önállóan működő intézményeire, a Hivatal szakfeladataira és a Német Nemzetiségi Önkormányzatra terjed ki.
2. §
Pilisvörösvár Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési bevételeinek főösszege
(1) A Képviselő-testület Pilisvörösvár Város Önkormányzatának 2011. évi költségvetési bevételi főösszegét 4.169.562 e forintban állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdés szerinti főösszegen belül az államháztartás működési rendjéről szóló 292/2009. (XII.19.) Korm. rendelet 36. §-a (1) bekezdés i) pontja alapján a működési és a felhalmozási célú bevételi és kiadási előirányzatokat tájékoztató jelleggel, mérlegszerűen, egymástól elkülönítetten, de – a finanszírozási műveleteket is figyelembe véve – együttesen, egyensúlyban a 2. sz. melléklet mutatja be.
(3) Az önkormányzat, valamint az önállóan működő és gazdálkodó, továbbá az önállóan működő költségvetési szervek 2011. évi bevételeinek részletezését a 3. sz. melléklet tartalmazza.
3. §
Pilisvörösvár Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési kiadási főösszege
(1) A Képviselő-testület Pilisvörösvár Város Önkormányzata 2011. évi költségvetési kiadási főösszegét 4.169.562 e forintban állapítja meg.
(2) Az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszeg intézményenkénti és kiadási csoportonkénti összesítését a 11-24. sz. mellékletek tartalmazzák.
(3) Az (1) bekezdés szerinti kiadási főösszeget a 2. sz. melléklet tartalmazza, melynek részletezése az alábbi táblázatokban történik:
- a több éves kihatású fejlesztési elkötelezettségek előirányzatát a 7. sz. melléklet,
- az önkormányzati infrastruktúra-fejlesztési célhitelből megvalósuló fejlesztési célok kimutatását az 8. sz. melléklet,
- az önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalása felső határát bemutató számítást a 9. sz. melléklet,
- az önkormányzat 2010. évben foglalkoztatott létszám-előirányzatát költségvetési szervenként a 10. sz. melléklet,
- a közfoglalkoztatottak éves létszám-előirányzatát elkülönítetten a 10. sz. melléklet,
- az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő intézmények kiadási adatait a 11. sz. melléklet,
- a Polgármesteri Hivatal szakfeladatai kiadási előirányzatait részletezve a 14-21. sz. mellékletek,
- ezen belül a fejlesztési és felújítási célú kiadásokat a 19., 20., 21. sz. mellékletek,
- a nevesített tartalékok előirányzatát feladatonként, és az általános tartalék összegét a 22. sz. melléklet,
- a Német Nemzetiségi Önkormányzat 2011. évi költségvetését a 23. sz. melléklet,
- az oktatási intézményekben alkalmazható pótlékok mértékét az 1. sz. tájékoztató tábla,
- a közvetett támogatások kimutatását a 2. sz. tájékoztató tábla,
- az Európai Uniós forrásból finanszírozott támogatással megvalósuló programok, projektek bevételeit, kiadásait, az önkormányzaton kívüli ilyen projektekhez történő hozzájárulás bemutatatását a 6. sz. tájékoztató tábla tartalmazza.
4. §
A költségvetés részletezése címenként
(1) Önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szervek:
a) Német Nemzetiségi Óvoda, Pilisvörösvár, Rákóczi u. 6.
b) Ligeti Cseperedő Német Nemzetiségi Óvoda, Pilisvörösvár, Zrínyi u. 48.
c) Német Nemzetiségi Általános Iskola, Pilisvörösvár, Vásár tér 1.
d) Templom Téri Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskola, Pilisvörösvár, Templom tér 19.
e) Pilisvörösvár Önkormányzat Szakorvosi Rendelőintézet, Pilisvörösvár, Fő u. 188.
f) Városi Polgármesteri Hivatal, Pilisvörösvár, Fő tér 1.
(2) A Szakorvosi Rendelőintézet TB finanszírozású önálló intézmény, önkormányzatunk felügyelete alatt.
(3) Önállóan működő költségvetési szervek a Polgármesteri Hivatal felügyelete mellett:
a) Városi Napos Oldal Szociális Központ, Pilisvörösvár, Rákóczi utca 5.
b) Művészetek Háza Általános Művelődési Központ, Városi Könyvtár, Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény, Pilisvörösvár, Szabadság u. 21.
(4) Önkormányzati feladatok 2011-ben:
a) A városüzemeltetéssel kapcsolatban:
- Állategészségügyi feladatok
- Balesetveszélyes fák gallyazása, kivágása, tuskóinak kifúrása
- Buszmegállók takarítása és téli csúszásmentesítése
- Csapadékvíz-elvezető árkok, átereszek tisztítása
- Illegális szemétlerakatok felszámolása
- Járdák takarítása
- Játszóterek üzemeltetése, karbantartása
- Kommunális hulladékszállítás
- Könyv-, zeneműkiadás,
- Közétkeztetés
- Köztemető fenntartása
- Közterek takarítása
- Köztéri szemétgyűjtők ürítése
- Közterületen tartandó ünnepi rendezvények előtt és utáni takarítás
- Köztisztasági feladatok ellátása
- Köztisztasági tevékenység.
- Közutak, hidak alagutak üzemeltetése,
- Közvilágítási feladatok,
- Lakossági bejelentések fogadása
- Növény-védelem, köztéri fák, cserjék, károsítók elleni védekezés
- Önkormányzati bérlakások kezelése
- Parkgondozás
- Polgármesteri Hivatal épületének takarítási feladatai
- Saját vagy bérelt ingatlan hasznosítása,
- Szennyvíz-elvezetés- és kezelés
- Szilárd burkolatú utak karbantartása
- Települési hulladékok kezelése,
- Téli síkosságmentesítés
- Város- és községgazdálkodási szolgáltatás,
- Városi lobogózás ünnepekre
- Zárt csapadékcsatornák tisztítása (Fő utca, Báthory utca)
Szolgáltatási szerződések:
- A szennyvíz-elvezetési- és kezelési tevékenységet 2004. július 31-től 20 éves időtartamra koncessziós megállapodás keretében a Fővárosi Vízművek Zrt. által létrehozott Pilisvörösvári Vízművek Kft. végzi.
- A köztisztasági feladatok ellátását 2003 decemberétől a Saubermacher-Bicske Kft. végzi, 10 éves szolgáltatási szerződés keretében.
- A kommunális hulladékelszállítást a Saubermacher-Bicske Kft. végzi, a 2003. márciusában kelt, 10 évre szóló szolgáltatási szerződés keretében.
- A téli síkosságmentesítést a Saubermacher-Bicske Kft. végzi, a 2003. dec. 30-án kelt határozatlan idejű szolgáltatási szerződés keretében.
- A parkgondozást Boróka Kft. végzi, a 2008. márc. 25-én kelt határozatlan idejű szerződés keretében.
- A játszótér-üzemeltetést 2010. január 1-jétől a Pilisvörösvári Városfejlesztő Kft. végzi, a 2011. dec. 31-ig szóló, határozott idejű szerződés keretében.
- A temetőfenntartást a Varázskő Kft. végzi, a 2000. aug. 29-én kelt, 15 évre szóló üzemeltetési szerződés keretében.
- Az utcai szemetes edények ürítését részben a Boróka Kft. végzi, a 2008. aug. 11-én kelt határozatlan időre szóló szerződés keretében, másrészt a Parkőr Bt., a 2009. márc. 30-án kelt, határozatlan idejű szerződés keretében.
b) A működéssel kapcsolatban:
- Területi igazgatási szervek tevékenysége (Gyámhivatal és Okmányiroda),
- Önkormányzati igazgatási tevékenység,
- Helyi kisebbségi önkormányzati igazgatási tevékenység,
- Országgyűlési képviselő-választás (népszavazás),
- Önkormányzati és többcélú kistérségi társulások elszámolásai,
- Önkormányzati és többcélú kistérségi feladatok nem tervezett elszámolása,
- Rendszeres szociális pénzbeli ellátások,
- Rendszeres gyermekvédelmi pénzbeni ellátások,
- Eseti pénzbeli szociális ellátások,
- Eseti pénzbeni gyermekvédelmi ellátások,
Szerződések:
- A Képviselő-testület a közétkeztetést a SODEXHO Kft-vel a 2003. szeptember 1. és 2013. augusztus 31. közötti,10 éves időszakra kötött szerződés alapján oldja meg.
- A Polgármesteri Hivatal takarítási feldatait a Clean Kft. végzi, a 2003. szept. 22-én kelt, 10 évre szóló, határozott idejű szerződés keretében.
5. §
A Német Nemzetiségi Önkormányzat 2011. évi költségvetése
(1) A Német Nemzetiségi Önkormányzat 2011. évi költségvetési főösszege 7.026 eFt. A Német Nemzetiségi Önkormányzat bevételi és kiadási előirányzatát a 23. sz. melléklet tartalmazza.
(2) Pilisvörösvár Város Önkormányzata a támogatását a Német Nemzetiségi Önkormányzat részére évi két egyenlő részletben, március 15-ig és július 15-ig folyósítja.
(3) A Német Nemzetiségi Önkormányzat ebből támogatja a pilisvörösvári német nemzetiségi egyesületeket, társadalmi szerveket, szervezi és részben bonyolítja a város nemzetiségi kapcsolatait, és 2011-ben támogatja a Temetők könyve című könyv kiadását.
(4) A Német Nemzetiségi Önkormányzat a német nyelvű nemzetiségi külkapcsolatok ápolására saját költségvetéséből 600 eFt összeget biztosít, Pilisvörösvár Város Önkormányzata költségvetésében 900 e Ft-ot biztosít ugyanezen feladatra.
6. §
Az intézmények és a Polgármesteri Hivatal személyi jellegű
és dologi kiadásaival kapcsolatos szabályok
(1) Pilisvörösvár Város Önkormányzata a köztisztviselők illetményalapját a hatályos költségvetési törvényben foglaltak alapján 38.650 forintban határozza meg. A köztisztviselői helyi illetményalapot a Képviselő-testület a költségvetési törvény szerinti összegben állapítja meg. Ez képezi alapját az illetményalaphoz kötődő juttatásoknak, melyen felül az illetmény-kiegészítés és a pótlékok a helyi rendelet és a Köztisztviselőkről szóló törvény előírásai értelmében biztosítottak.
(2) Pilisvörösvár Város Önkormányzata a köztisztviselők részére a helyi köztisztviselői rendelet szerinti illetménykiegészítéseket és pótlékokat költségvetésében biztosítja.
(3) Az önkormányzat fenntartása és felügyelete alá tartozó intézmények maximálisan alkalmazható létszámadatait a 10. sz. melléklet tartalmazza.
(4) Az általános iskolákban a Képviselő-testület a Közoktatási törvény szerint az óraszámnak megfelelő státuszszámot biztosítja.
(5) A Képviselő-testület az óvodákban tagóvoda-vezetőhelyettesi pótlékot, órakedvezményt nem biztosít.
(6) Amennyiben a nevelési-oktatási intézményekben 2011. szeptember 1-jétől a kötelező feladatellátás módosul, a Képviselő-testület a feladatellátást biztosító létszámot felülvizsgálja.
(7) Pilisvörösvár Város Képviselő-testülete úgy rendelkezik, hogy az intézményeiben foglalkoztatott közalkalmazottak nyugdíjazása esetén az adott munkakör betöltését az intézmény elsődlegesen belső átcsoportosítással oldhatja meg. A megüresedő státuszt az intézményvezető csak a Képviselő-testület hozzájárulásával töltheti be.
(8) A szüléssel kapcsolatos mindennemű távollét után, ha a munkavállaló közalkalmazotti jogviszonya megszűnik, a megüresedő státuszt az intézményvezető csak a Képviselő-testület hozzájárulásával töltheti be.
(9) A Képviselő-testület előrehozott öregségi nyugdíjba vonulás esetén felmentési időt csak a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően finanszíroz.
(10) A Képviselő-testület a közalkalmazotti szférában a törvény szerinti illetményalap szerinti illetményt finanszírozza. A nevelési-oktatási intézményekben az 1. sz. tájékoztató táblában foglaltak szerint az előző évi szinten finanszírozza a kötelező pótlékokat (osztályfőnöki pótlék, munkaközösség-vezetői pótlékok, DÖK-pótlék, nemzetiségi pótlék, gyógypedagógiai pótlék).
(11) A Képviselő-testület további adható pótlékot és címpótlékot nem finanszíroz. A személyhez kötött pótlékok az illető személy nyugdíjazásával vagy távozásával megszűnnek.
(12) A Képviselő-testület az intézményvezetők részére a kereset-kiegészítés összegét az alapilletmény 30%-ában biztosítja, a Művészetek Háza vezetője esetében 35 %-ban biztosítja.
(13) A Képviselő-testület az intézmények vezetői részére 2011-ben jutalom fizetését a következők szerint engedélyezi: amennyiben az intézményben az átmeneti és egyéb bérmegtakarításból jutalom-kifizetésre vagy egyéb juttatás adására kerül sor, az intézményvezetőnek az intézmény keretéből az 1 főre jutó átlag dolgozói jutalom (juttatás) maximum 2,5-szeresének megfelelő összeg kifizetése engedélyezhető.
(14) A Pilisvörösvár Város Önkormányzata által fenntartott intézményekben és a Polgármesteri Hivatalban 2011. évben jutalomként összesen maximum a Képviselő-testület által jóváhagyott személyi juttatási előirányzati keret 10%-ának megfelelő összeg használható fel a személyi juttatások előirányzatából származó átmeneti megtakarításból, bérmaradványból és a minőségi munkáért járó kereset kiegészítésből, amennyiben és amilyen mértékben a fedezet az előirányzaton rendelkezésre áll.
(15) A Képviselő-testület a Polgármesteri Hivatal és az intézmények valamennyi olyan kinevezett, teljes munkaidős dolgozója részére, akik valamely önkéntes egészségpénztár tagjai, hozzájárulást biztosít 2011. évben a cafetéria kerete terhére.
(16) A Képviselő-testület 2011. évben a cafetéria-juttatást dolgozói részére a következők szerint biztosítja:
a. A köztisztviselők részére a köztisztviselői törvényben cafetéria-juttatásként kötelezően előírt minimális 193.250.-Ft/éves összeget biztosítja,
b. a közalkalmazottak részére a Képviselő-testület személyenként 60.0000.- Ft/év-es összeget biztosít.
A cafetéria-juttatás összege fedezetet biztosít az egyes juttatásokhoz kapcsolódó, a juttatást teljesítő munkáltatót terhelő közterhek megfizetésére is. A közalkalmazottak és köztisztviselők március 31-ig nyilatkozhatnak munkáltatójuk felé, hogy a cafetéria-juttatás összegén belül milyen juttatásokra tartanak igényt.
(17) A Képviselő-testület az önkormányzati intézményekben - a vonatkozó jogszabályi előírásoknak és a helyi szabályozásoknak megfelelő munkakörben dolgozók részére - személyenként 10 ezer Ft összegben finanszírozza a munkaruha-költségeket.
(18) A Képviselő-testület a jogszabályban meghatározott számítógépes (képernyős) munkavégzés esetén védőszemüveget finanszíroz, szakorvosi javaslatra kétéves kihordási időt figyelembe véve, maximum 40 e Ft/fő összegben, az adott intézmény dologi kiadásai terhére.
(19) A Polgármesteri Hivatalban azon munkakörben dolgozók részére, akik formaruha vagy egyenruha használatára kötelezettek, a Képviselő-testület a formaruha ill. egyenruha-költségeket évi maximum 100 ezer Ft összegben finanszírozza.
(20) A képviselő-testület a Munkaügyi Központ által meghatározott maximális mértékben kíván 2011. évben foglalkoztatni közhasznú dolgozókat. A közfoglalkoztatottak önkormányzati feladatok ellátására alkalmazhatók.
(21) Pilisvörösvár Város Önkormányzata a 2010/2011. évi tanév költségvetésében a Német Nemzetiségi Általános Iskola részére három, a Templom Téri Általános Iskola részére hat napközis csoport finanszírozását biztosítja. A Képviselő-testület a Német Nemzetiségi Általános Iskolában és a Templom Téri Általános Iskolában a 2011/2012-es tanévben - törvény szerint - igény esetén biztosít 1-1 tanulószobát.
(22) Pilisvörösvár Város Önkormányzat Képviselő-testülete a 2011/2012-es tanévben a Német Nemzetiségi Általános Iskola részére maximálisan 2 első osztály, a Templom Téri Általános Iskola részére maximálisan 4 első osztály indítását engedélyezi.
(23) A Képviselő-testület a közoktatási törvény 3. sz. mellékletében az óvodai csoportokra és iskolai osztályokra megállapított maximális létszámot 20%-kal engedi túllépni, a törvényben előírt feltételek megléte esetén. A fenti férőhelyeket - óvodákban és iskolákban egyaránt – elsősorban Pilisvörösváron életvitelszerűen, állandó lakosként élő gyermekekkel lehet feltölteni. Nem pilisvörösvári tanulók felvétele abban az esetben történhet, amennyiben az nem vonja maga után újabb csoport vagy osztály indítását.
(24) A Művészetek Háza – Cziffra György Alapfokú Művészetoktatási Intézmény által felvehető maximális létszám 2010. szeptember 1-jétől:
- 250 fő zeneművészeti képzésben résztvevő,
- 100 fő (maximum 4 csoport) képzőművészeti képzésben résztvevő,
- 75 fő (maximum 3 csoport) táncoktatásban résztvevő tanuló.
- A Képviselő-testület az intézmény részére annyi növendék oktatását finanszírozza, ahányat túlóra felhasználása nélkül tud oktatni.
- A fenti férőhelyeket elsősorban Pilisvörösváron életvitelszerűen, állandó lakosként élő tanulókkal lehet feltölteni. Nem pilisvörösvári tanulók felvétele abban az esetben történhet, amennyiben az nem vonja maga után újabb csoport vagy osztály indítását.
- A tanulói felvételnél figyelembe kell venni az intézmény pedagógusainak szakirányú iskolai végzettségét.
- A Képviselő-testület heti 4 órát biztosít a zenekarok működtetésére, amelyet a kötelező óra keretében – túlóra nélkül – kell ellátni. Minden tanárnak a kötelező óráin belül kell ellátni a zenekari órákat, egyéni és egyéb órákat - a korrepetíció kivételével.
- A zene- és művészetoktatásban foglalkoztatottak részére a Képviselő-testület 2011. szeptembertől kezdődően maximálisan heti 10 óra túlórát finanszíroz.
(25) A Képviselő-testület intézményeiben a helyettesítésre fordítható előirányzat évi összegét a dolgozói létszám arányában, a következő arányszámok alkalmazásával biztosítja:
- óvodák és a zeneiskola pedagógusai esetében: 20 e Ft/fő,
- általános iskolák pedagógusai és a Napos Oldal Szociális Központ szakdolgozói esetében: 25 e Ft/fő,
- közművelődési szakdolgozók esetén: 20 e Ft/fő.
(26) A Képviselő-testület a rehabilitációs hozzájárulás felhasználását az alábbiak szerint szabályozza:
Határozatlan idejű részmunkaidős státuszt biztosít az általa fenntartott költségvetési szerveknél a rehabilitációs hozzájárulásban részesülők foglalkoztatásra. A Képviselő-testület a státuszt abban az esetben biztosítja, ha a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvénynek megfelelő személyt (20 intézményi foglalkoztatottként 0,5 részmunkaidős státuszon) alkalmaz az intézmény. A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy abban az esetben, amikor az intézmény igazolja a fenti jogszabály szerinti foglalkoztatást, a nevesített tartalékkeret terhére a személyi jellegű juttatást és járulékait, valamint a megmaradó rehabilitációs járulék összege közötti különbözet felét a foglalkoztató intézmény részére dologi kiadásainak finanszírozásaként átutalja.
(27) A Művészetek Háza Szabadság u. 21. szám alatti épülete (Civilek Háza) közös a Gimnáziummal. A közüzemi számlákat a Gimnázium fizeti, s utólag, a megkötött megállapodás alapján kiszámlázza a Művészetek Háza - ÁMK részére.
(28) A Szakorvosi Rendelőintézet köteles – az önkormányzat tulajdonában álló – épületének hasznosításából (bérbeadás) származó bevételéből fedezni az intézményben működő háziorvosi rendelők rezsiköltségeit és karbantartását.
(29) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy a nevesített tartalékok terhére az intézmények jogszerű igénye alapján, az abban elhatározott feladatok kifizetésről rendelkezhessen.
7. §
A pénzeszköz-átadásokkal, és támogatásokkal kapcsolatos szabályok
(1) A Képviselő-testület a civil szervezetek támogatására a 2011. évi költségvetésében a 18. sz. mellékletben foglalt keretet biztosítja, melynek felosztását az Ügyrendi-, Oktatási- és Kulturális Bizottság javaslata alapján a pilisvörösvári társadalmi szervezetek pénzbeli támogatásának módjáról szóló 19/2010. (XI. 15.) önkormányzati rendeletben foglaltak szerint a Képviselő-testület határozza meg.
(2) A támogatások folyósítása kizárólag az előző évi elszámolást követően történhet.
- 100 eFt összeghatárig egy összegben legkésőbb március 31-ig,
- 101 eFt-tól 2.000 eFt-ig évi két egyenlő részletben, legkésőbb március 31-ig, és szeptember 30-ig,
- 2.001 eFt-on felüli támogatási összeg évi három egyenlő részletben kerülhet kifizetésre a következők szerint: legkésőbb március 31-ig, július 31-ig és szeptember 30-ig.
(3) A sportpályát használó, bejegyzett, pilisvörösvári székhelyű civil szervezetek 2011. évtől a létesítmények használata után pályahasználati díjat kötelesek fizetni. Amennyiben valamely szervezet az aktuális pályahasználati díjat nem fizeti meg, számára a polgármester nem utalhatja át az aktuális civil támogatást, mindaddig, amíg tartozását nem rendezi.
(4) A Képviselő-testület a szociális és egészségügyi célú kiadásokat a 17. sz. melléklet szerinti keret összegéig biztosítja, amely összeg a Bursa Hungarica Felsőoktatási Ösztöndíj-pályázat, valamint a mozgáskorlátozottak közlekedési támogatásának kifizetési összegét is tartalmazza.
8. §
Az előirányzat-felhasználási ütemtervvel kapcsolatos szabályok
(1) Pilisvörösvár Város Önkormányzata előirányzatának felhasználási ütemtervét a 25. sz. melléklet tartalmazza.
(2) Pilisvörösvár Város Önkormányzata az önállóan működő és gazdálkodó intézményei finanszírozási ütemtervét a 13. sz. mellékletben foglaltak alapján a Képviselő-testület által elfogadott előirányzati számok szerint hagyja jóvá. A finanszírozás 1/12 arányban havonként történik. Az előirányzat felhasználását a Képviselő-testület által jóváhagyott éves költségvetés alapján 1/12-es, havonkénti arányban állapítja meg, az ellátotti étkeztetési kiadások nélküli egyéb dologi kiadások (közüzemi díjak, egyéb dologi kiadások) elkülönített, 1/12 arányú finanszírozásával. Rendkívül indokolt esetben, az intézményvezető írásbeli kérésére a finanszírozási összeg kiutalási arányát a polgármester módosíthatja.
(3) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert az Előirányzat-felhasználási, finanszírozási ütemterv módosítására úgy, hogy az éves előirányzatot ne lépje túl.
9. §
A gördülő tervezés kalkulált adataival kapcsolatos szabályok
a 2011. évi költségvetésben
(1) Pilisvörösvár Város Önkormányzata 2011-2012-2013. évi bevételeinek és kiadásainak prognosztizált tervét a 26. sz. melléklet tartalmazza. A Képviselő-testület által jóváhagyott 2011. évi költségvetés számadatai alapján a működési kiadásokat és bevételeket 2012. évre 4%-os, 2013. évre 3%-os emelkedéssel számolva prognosztizálja.
(2) A felhalmozási célú bevételeket a 2011. évi tervezett szint körül kell figyelembe venni. A felhalmozási kiadásokat a többéves elkötelezettségek és a várható fejlesztési célú bevételek figyelembe vételével terveztük.
10. §
Költségvetési előirányzatok felhasználásának és változásának szabályai
(1) Pilisvörösvár Város Önkormányzata költségvetési intézményeinek és a Polgármesteri Hivatalnak költségvetési alapokmányaikat 2011. március 1-jéig kell elkészíteniük, melyekben az e rendelet mellékleteiben meghatározott összegeket kell szerepeltetniük. Az elkészített költségvetési alapokmányt az intézmények 2011. március 1-jéig leadják a Hivatal gazdálkodási osztálya részére.
(2) A Képviselő-testület felhatalmazza az önkormányzat költségvetési intézményeit és a Polgármesteri Hivatalt az előirt bevételek beszedésére és a jóváhagyott kiadások teljesítésére.
(3) A költségvetési intézményeknél a tervezett saját bevételek elmaradása nem vonhatja automatikusan maga után a költségvetési támogatás növekedését. A kiadási előirányzatok a saját bevételek befolyásával arányosan teljesíthetők, azaz a bevételek csökkenése esetén a kiadásokat is csökkenteni kell.
(4) A költségvetési szerv támogatása csak az alaptevékenységre és az ezzel összefüggő kiadásokra használható fel. (Nem adhat segélyeket, nem támogathat alapítványokat, civil szervezeteket)
(5) Az önkormányzat intézményei minden évben a költségvetés készítése során elkészítik az általuk használatra, bérletbe kiadott ingatlanok (befektetett eszközök) adatairól, bérleti, használati díjairól szóló előző évi kimutatást és a következő évre vonatkozó tervet, az Önkormányzat által jóváhagyott, érvényes Önköltség-számítási szabályzat előírásainak megfelelően.
(6) Az intézményi állami normatíva évközbeni lemondása miatti visszafizetés összegét az adott intézmény finanszírozásából kell fedezni, a visszafizetendő összeget az intézménynek ki kell gazdálkodnia. Amennyiben az intézménynek a lemondást követően (az adott évre vonatkoztatva) többlet normatíva jogosultsága adódott, úgy annak összegét az intézmény részére a kiutalást követően át kell utalni.
(7) Az önkormányzati támogatással fedezett beruházásokra, tárgyi eszközbeszerzésekre, felújításokra vonatkozó szerződésekben előlegfizetési kötelezettséget vállalni és előleget fizetni nem lehet.
(8) Az önkormányzat költségvetési szerve használatában lévő ingatlanaira a biztosítási szerződést a tulajdonos önkormányzat nevében a polgármester köti.
(9) Az önállóan működő és gazdálkodó és az önállóan működő intézmények a 2011. évre jóváhagyott intézményi dologi kiadásaikból a szükséges karbantartásokat a dologi előirányzaton belül, fontossági sorrendben, az ütemtervükben foglaltak figyelembevételével kötelesek megoldani.
(10) Az önkormányzat felügyelete alatt álló intézményeknél év közben a működést veszélyeztető rendkívüli sürgős kiadás esetén az intézmények vezetői a veszélyelhárítás érdekében kötelesek intézkedni a gazdaságosság szem előtt tartásával. A rendkívüli kiadásokat a munkák megkezdése előtt a fenntartó önkormányzat felé írásban jelezniük kell. A rendkívüli kiadásokat elsősorban éves költségvetésük terhére (többletbevételből, dologi kiadásokból) kell megoldaniuk.
(11) Az OEP által finanszírozott Szakorvosi Rendelőintézet a központilag folyósított támogatások módosításairól köteles a fenntartó Önkormányzatot 30 napon belül tájékoztatni.
11. §
Előirányzat-módosítás
(1) A Képviselő-testület az Önkormányzat költségvetését, bevételi és kiadási előirányzatát, valamint a költségvetési szervek költségvetését indokolt esetben (a központi támogatások vagy a saját bevételek lényeges csökkenése stb.) rendeletének módosításával, testületi döntéssel megváltoztathatja. Az előirányzat-módosítás nem érintheti az Országgyűlés illetve a Kormány kizárólagos előirányzat-módosítási hatáskörébe tartozó előirányzatokat.
(2) Ha év közben az Országgyűlés, a Kormány, illetve valamely költségvetési fejezet az önkormányzat számára pótelőirányzatot biztosít, arról a Polgármester a Képviselő-testületet tájékoztatja.
(3) Ha év közben az Országgyűlés előirányzatot zárol az önkormányzatnál, annak kihirdetését követően a Polgármester haladéktalanul a Képviselő-testület elé terjeszti a költségvetési rendelet módosítását.
(4) A Polgármester a következő esetekben terjeszti a Képviselő-testület elé az Önkormányzat költségvetési rendeletének módosítását:
– a központi szervek által biztosított pótelőirányzat tervbe vételére, a költségvetés végrehajtásáról szóló féléves beszámolót, illetve az éves beszámolót megelőzően,
– az önállóan gazdálkodó költségvetési szervek saját hatáskörben végrehajtott előirányzat-módosításainak tervbe vételére,
– a Képviselő-testület által átruházott hatáskörben hozott polgármesteri átcsoportosítások tervbe vételére,
– Képviselő-testületi döntésből eredő előirányzat-módosításokról a költségvetés végrehajtásáról szóló féléves beszámolót, illetve az éves beszámolót megelőzően.
(5) A Polgármester pótköltségvetési rendelettervezetet abban az esetben terjeszt a Képviselő-testület elé, ha év közben a körülmények oly módon változnak meg, hogy azok az önkormányzat költségvetésének végrehajtását jelentősen veszélyeztetik.
(6) A Képviselő-testület által jóváhagyott előirányzatok terhére a polgármester jogosult kötelezettséget vállalni a Beszerzési szabályzat, a Vagyonrendelet és a Közbeszerzési törvény valamint a magasabb szintű jogszabályok rendelkezéseinek betartásával.
(7) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy az általános tartalékból 1.000 eFt összegig az előre nem tervezhető kiadásait a szükséges mértékig finanszírozza, melyről a Képviselő-testületet a következő költségvetési rendeletmódosításkor tájékoztatja.
(8) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy szakmai javaslat alapján a fejlesztési tartalékból szükség szerint átcsoportosítson, melyről a Képviselő-testületet a következő költségvetési rendeletmódosításkor tájékoztatja.
(9) A Képviselő-testület felhatalmazza a polgármestert, hogy amennyiben van rá előirányzat, 1 millió forintig átruházott hatáskörben kötelezettséget vállaljon a Vagyonrendelet és a Beszerzési szabályzat rendelkezéseinek betartásával, amennyiben ilyen célra a Képviselő-testület előzetesen fedezetet nem biztosított. Ezen kötelezettségvállalásokkal kapcsolatban a következő költségvetési rendeletmódosításkor javaslatot tesz az előirányzat módosítására.
12. §
Előirányzat-módosítás a Képviselő-testület kizárólagos jogkörében
A Képviselő-testület a 2011. évi jóváhagyott költségvetési előirányzat-csoportok, kiemelt előirányzatok tekintetében magának tartja fenn a jogot az előirányzatok év közbeni megváltoztatására
a) a költségvetési szerveket érintően:
pénzmaradvány jóváhagyása, ezen belül a személyi juttatások, munkaadót terhelő járulékok, az önkormányzati költségvetési támogatás változtatása,
b.) a Polgármesteri Hivatalt, mint az önkormányzat gazdálkodását lebonyolító költségve-tési szervet illetően:
– felhalmozási célú kiadások és pénzeszköz-átadások főösszegének megváltoztatása,
– a szabad maradványokat nem érintően a működési, felhalmozási célú kiadások és pénzeszköz-átadások közötti előirányzat átcsoportosítása,
– a pénzmaradvány, ezen belül a személyi juttatások, munkaadókat terhelő járulékok jóváhagyása,
– kötelezettséggel nem terhelt szabad maradvány felosztása,
– az önkormányzat saját működési és felhalmozási bevételeinek módosítása,
– a költségvetésben jóváhagyott bevételi, kiadási főösszeg megváltoztatása.
13. §
Egyéb rendelkezések
(1) Az önkormányzat költségvetési intézményei csak a Képviselő-testület engedélyével hozhatnak létre alapítványt, társadalmi szervezetet, illetve csatlakozhatnak azokhoz, adhatnak részükre támogatást, illetve alapíthatnak gazdasági társaságot vagy szerezhetnek ilyen társaságban érdekeltséget.
(2) Az önkormányzat költségvetési intézményei hitelt nem vehetnek fel, kezességet nem vállalhatnak, értékpapírt nem vásárolhatnak, sem hosszúlejáratú kötelezettséget, sem lízinget nem vállalhatnak, váltót nem bocsáthatnak ki és nem fogadhatnak el.
(3) A Képviselő-testület a hitelfelvétellel, kötvény-kibocsátással kapcsolatban saját hatáskörben megtartja a likviditási hitelfelvételre a közép- és hosszúlejáratú hitelfelvételre vonatkozó döntést.
(4) A polgármester kezességet a Képviselő-testület felhatalmazása alapján vállalhat.
(5) Az önkormányzat adósságot keletkeztető éves kötelezettségvállalásának (hitelfelvétel és járulékai, kezesség-vállalások, lízingelés stb.) felső határa a saját folyó bevétele éves előirányzatának 70%-a. (9. sz. melléklet)
(6) A Polgármesteri Hivatal a költségvetési elszámolási számláján lévő átmenetileg szabad pénzeszközeit
– az állami költségvetésből származó hozzájárulások és támogatások kivételével - polgármesteri engedéllyel, a folyamatos gazdálkodás biztosítása mellett - ajánlatok alapján a lehető legjobb kamatfeltételek mellett bármely pénzintézetnél betétként lekötheti,
– egy évnél nem hosszabb lejáratú, államilag garantált értékpapír vásárlására fordíthatja, amelyet pénzintézetnél jogosult megvásárolni.
(7) Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a 2011. évi költségvetési évben a gazdálkodás átmeneti finanszírozására 300.000.000 forint, azaz Háromszázmillió forint összegű folyószámlahitel-keretet határoz meg.
(8) Az önkormányzat üzletrészei, részvényei, egyéb értékpapírjai, valamint ingatlanai forgalmazását (adás-vétel) a polgármester jogosult végezni (1.000 e forint értékhatár felett a Képviselő-testület előzetes döntése alapján.)
14. §
Az átmeneti gazdálkodás szabályai
(1) A 2012. évi költségvetési gazdálkodás zavartalan megkezdéséhez az önkormányzati támogatás az előző év azonos időszaka alapján utalható ki az önállóan működő és gazdálkodó intézmények részére a következő évi költségvetési rendelet hatálybalépéséig.
(2)A Képviselő-testület felhatalmazza a költségvetési szervek vezetőit, hogy a 2012. évi költségvetési rendelet elfogadásáig a megelőző évi költségvetésben elfogadott bevételeket arányosan beszedje és kiadásokat teljesítse.
(3) Az önkormányzat költségvetési szervei részére az éves pénzellátási tervnek megfelelő ütemben biztosítja a költségvetési támogatást.
15. §
Pénzellátás
(1) A Képviselő-testület a felügyelete alá tartozó intézményeket nettó módon finanszírozza. Az intézményi támogatás esedékes összegéből visszatartja az intézmény személyi kiadását terhelő köztartozás és az úgynevezett forgótőke összegét, valamint a folyószámlákra történt kincstári utalások összegét.
(2) A finanszírozás önkormányzat által történő ütemezéséhez az intézményeknek a rendelet elfogadását követő 30 napon belül össze kell állítaniuk saját idősoros kiadási és bevételi tervüket havi bontásban, és a finanszírozási ütemtervüket lebontva kiemelt előirányzatokra, kiadás-bevételenként a Polgármesteri Hivatal gazdálkodási osztálya részére át kell adniuk. Az intézmények saját finanszírozási terveiket a költségvetés jóváhagyását követő 15 napon belül kötelesek benyújtani a Hivatal gazdálkodási osztálya részére
(3) Önkormányzati finanszírozás csak akkor vehető igénybe, ha az intézmény az előirányzatokon belül gazdálkodik, és az aktuális kiadási szükséglete meghaladja az intézmény ténylegesen rendelkezésre álló bevételét.
(4) Az intézménynek a naponta jelentkező kiadási szükségletét elsődlegesen folyó bevételeiből kell finanszíroznia. Amennyiben az intézmény gazdálkodói számlájára saját bevétel érkezik, és a nap végén a kötelezettségek kifizetése után is egyenleg mutatkozik, ez az összeg az intézmény számláján marad, melyből a következő esedékes fizetési kötelezettség teljesíthető.
(5) Az intézmények az éves költségvetés, valamint a normatív támogatások tervezéséhez és a beszámoláshoz határidőre, valós és reális adatokat kötelesek szolgáltatni.
(6) Az éves költségvetésben az intézményi működéshez rendelkezésre bocsátott pénzeszköz hatékony, gazdaságos és cél szerinti felhasználásáért, az intézmények éves működtetésének biztosításáért a címekben megjelölt önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő intézmények vezetői a felelősek.
16. §
Felelősség
Az önállóan működő és gazdálkodó, valamint az önállóan működő intézmények vezetői, a Hivatalban a jegyző, a Német Nemzetiségi Önkormányzatban az elnök felelős az éves költségvetési rendeletben a rájuk vonatkozó költségvetési előirányzatok betartásáért.
17. §
Közétkeztetés
(1) Az intézmények az étkezési díjakat a hatályos szolgálgatási szerződés alapján kötelesek havonta befizetni a SODEXHO-nak.
(2) Az önkormányzati intézmények közalkalmazotti étkeztetési kiadásait és bevételeit intézményenként kiemelten kell szerepeltetni, kötött elszámolással.
(3) Az intézményi ellátottak étkezése után járó önkormányzati támogatás (konyhai rezsi ellátottak után, a normatív és egyéb rászorultság alapon adott támogatás) utólag, a havi elszámolást követően, a szolgáltatói számla kifizetési határidejét megelőző 5 munkanapon belül, a Hivatalhoz eljuttatott számlamásolatok alapján kerül az intézmények részére átutalásra.
(4) A kedvezményes étkeztetési támogatást intézményi szintre lebontva – a SZEB jóváhagyását követően, a (3) bekezdés figyelembevételével – utalja a Polgármesteri Hivatal az intézmények részére.
18. §
Záró rendelkezések
(1) Jelen rendelet a kihirdetése napján lép hatályba, rendelkezéseit 2011. január 1-jétől kell alkalmazni.
(2) Hatályát vesztik a 2010. évi költségvetésről szóló 1/2010. (II. 01.) rendelet és az azt módosító 14/2010. (VIII. 10.), 9/2010. (VI. 07.), 20/2010. (XI. 15.) rendeletek.
Pilisvörösvár, 2011. január 27.
Gromon István dr. Krupp Zsuzsanna
polgármester jegyző
Jelen rendelet Pilisvörösvár Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Szervezeti és Működési Szabályzatáról szóló 5/2007. (IV. 04.) rendeletének 45. §-a alapján kihirdetésre került Pilisvörösváron, 2011. január 31. napján.
Pilisvörösvár, 2011. január 31.
dr. Krupp Zsuzsanna
jegyző