Ligeti Cseperedő Óvoda
A Ligeti Cseperedő Óvoda központi épülete a Zrínyi utcai óvoda, mely öt csoporttal működik. Tagóvodája a Szabadság úti óvoda, ahol szintén öt csoportban fogadjuk a gyermekeket.
A Zrínyi utcai óvoda 1981-ben épült, kellemes környezetben, tágas, nagy zöldfelületű udvarral, mely a mozgásfejlesztő játékokkal, a szilárd burkolattal együtt jól szolgálja a gyermekek mozgásigényének kielégítését.
A Szabadság utcai óvoda átalakítása 2004-ben valósult meg. A berendezés és az épület egyaránt esztétikus, korszerű, tágas, a mai igényeknek minden szempontból megfelelő.
Mind a tíz óvodai csoportban a Komplex Prevenciós Óvodai Nevelési Program alapján készült helyi program szerint folyik a nevelőmunka.
Fő célunk, hogy a gyermeki ismeretszerzés, személyiségfejlesztés ne iskolás módon és módszerekkel valósuljon meg, hanem játékosan, tapasztalati úton, az óvodás gyermekek életkori sajátosságaihoz igazodva. Fontos számunkra, hogy figyelembe vegyük a gyermekek egyéni fejlődési ütemét, képességét, tehetségét, szociokulturális hátterét, segítsük tehetségük kibontakoztatásában, valamint hátrányos helyzetükből fakadó felzárkóztatásukban. Ehhez szükséges a gyermekek és környezetük minél teljesebb megismerése, fejlődésük nyomon követése.
Érzelmi biztonságot teremtünk a gyermekek számára, amely alapja a testi, érzelmi és szellemi fejlődésüknek, kreatív személyiséggé válásuknak. Minden gyermeket saját képességeinek megfelelően a lehető legmagasabb szintre igyekszünk eljuttatni az egyes területeken
.
Ezeken túl óvodánk nevelési és oktatási programja felvállalja egyrészt a német nemzetiségi hagyományok ápolását, illetve a német nyelv tanítását, megszerettetését, másrészt az általános kultúra továbbadását a gyermekek fejlettségi szintjének megfelelően. Az óvodai élet tevékenységi formáiban a két nyelv használata érvényesül.
Természetesen mindkét óvoda sajátos, egyéni arculattal rendelkezik. A sokszínűséget érzékelteti például, hogy vegyes és azonos életkorú csoportjaink is vannak, vagy az igényeknek megfelelő változatos, sajátos programok folyamatos biztosítása.
Az óvodák támogatására a szülők és az óvoda dolgozói alapítványt hoztak létre. A Zrínyi utcai óvodát a közhasznú Ligeti Cseperedő Alapítvány, a Szabadság úti óvodát a Szent Márton alapítvány segíti.
Óvodáink örömmel, nyitottan fogadják az érdeklődőket és a velük kapcsolatot kialakítani szándékozókat, szülőket, pedagógusokat egyaránt.