Miben segíthetünk?

Elkezdődött az idény

Elkezdődött az idény
2023. szeptember 16.
Élménydús napokkal zárult a nyári idény a Pilisvörösvári UFC pályáján. Augusztusban befejeződött a gyermek focitáborok sora (összesen négy volt), amelyek idén is nagy érdeklődés mellett zajlottak le, másrészt már a hónap végén elstartolt a felnőttszezon.

Augusztus 10-én került sor a komoly hagyományokkal bíró Steckl János-emléktornára, azaz a Zuzu-kupára. Egészen pontosan 21. alkalommal érkeztek a csapatok a Szent Erzsébet utcai pályára, hogy lelkes játékkal emlékezzenek az egykori, közismert és köztiszteletben álló sportemberre. Az otthoniak mellett idén újfent két baráti klub – a Hidegkúti Sport Club és a Piliscsaba SE – vett részt a tornán, a rendezvény pedig körmérkőzések sorából állt. A Pilisvörösvár játékosai mindkét vendég kapujába 4 gólt lőttek, hiszen Piliscsabát és a Hidegkutat egyaránt 4:2-re verték, ezzel pedig hat ponttal megnyerték az emléktornát. A második helyen Piliscsaba végzett, mivel 2:0-ra legyőzte a Hidegkút csapatát.

A bajnoki szezon augusztus utolsó előtti hetén vette kezdetét a Pest Vármegyei Kupa első fordulójával, ahol a Piliscsaba ellen lőtt három góllal sikerült bezsebelni az idény első győzelmét és a továbbjutást. Az első bajnokira a Nagykovácsi USE otthonában került sor, augusztus 27-én, ahonnan a vörösvári fiúk – bár győzni nem sikerült – pontot loptak a 2:2-es döntetlennel. Hajrá, Vörösvár!

Eredmények:

Pilisvörösvári UFC – Piliscsaba SE (vármegyei kupa): 3–1, gól: Stribik Krisztián (2), Pápai Csaba

Nagykovácsi USE – Pilisvörösvári UFC: 2–2, gól: Stribik Krisztián (2)

Fotók: Szabó János

Szöveg: Kókai Márton

Hírek []
Események []
Dokumentumok []
Aloldalak []